Valami nagyon bűzlik a menekültállomásokat őrző cégek körül

Bicskén, Vámosszabadiban, Debrecenben és a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumának területén, összesen mintegy ezerfős konténertábor őrzés-védelmét tizenegy másik pályázó cég – köztük például a G4S Zrt., a Pannon Guard Zrt. vagy a T.O.M. Controll 2001 Zrt. – elől vitte el a Bizalom Zrt.A céggel a BÁH Bicskén található befogadó-állomása idén július 28-án kötött szerződést – adták hírül az EU-s Közbeszerzési Értesítőben. A keret-megállapodás értéke 482,2 millió forint.A Bizalom Zrt.-vel kapcsolatban áprilisban írta meg a VS, hogy bár a társaság sorra nyeri a megbízásokat, többszörös alvállalkozói láncolatot iktat be a munka elvégzésébe. A cég alvállalkozói gyakran cserélődtek, az adóhatóság rendre végrehajtás rendelt el velük szemben a meg nem fizetett járulékok miatt és a cégek többsége egy idő után eltűnik. Ez egyébként általában azt jelenti, hogy felszámolás alá kerülnek, és ezzel együtt külföldi személyek érdekeltségeivé válnak.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


8 × = negyven

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>