A 29 éves miniszter asszony, akit a svéd szociáldemokrata párt nagy reménységének tartanak, szombati stockholmi sajtóértekezletén közölte, hogy csütörtökön a rendőrség igazoltatta és megszondáztatta a Dánia és Svédország közötti hídon, és vérében 0,2 ezrelék mg/l alkoholt találtak. Elmondta, hogy előzőleg egy vacsorán vett részt, ahol két pohár bort ivott.Hadzialic mély sajnálatát fejezte ki az ügy miatt, amelyet élete legnagyobb hibájának nevezett, és közölte, hogy még pénteken benyújtotta lemondását Stefan Löfven kormányfőnek, aki ezt elfogadta.
Folytatás