Varga Mihály zárt ajtók mögötti bejelentése óriási botrányt…

A láncoknál tavaly és idén kiharcolt, több helyen is kétszámjegyű béremelést csak rövidebb ideig tudják lehet lenyelni, aztán a termékek drágításával hárítanak a vásárlókra.Míg a korábbi években a hatalmas munkaerő-felesleg miatt a munkaadók könnyedén lesöpörték a javaslatot, most a cégek kötéllel fogják a munkavállalót.Az összes termék, szolgáltatás árváltozását mérő infláció a mostani 0 körüli szintről jövőre 2, majd 3 százalék fölé gyorsulhat előrejelzések szerint.A Nemzetgazdasági Minisztérium helyesbítést küldött a Népszabadságnak, melyben cáfolják a napilap értesüléseit. Ezt írják:”Valótlan az az állítás, miszerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának májusi ülésén arról beszélt, hogy tárcánk 20-25 százalékos kiskereskedelmi áremeléssel számol a következő években. A valóság ezzel szemben az, hogy az ülésen ilyen kérdés nem merült fel, és tárcánknak nincsenek ilyen várakozásai.”Ha viszont az értesülés nem kacsa, óriási botrányt kavarhat az ekkora mértékű áremelés.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


nyolc × = 72

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>