← Vissza a hírfolyamhozÉletmód · Forrás: 444 · Szerző: Német Szilvi · 2026. 11. 04. 11:53 · 3 perc olvasás
Magyar Péter: Nem ítélkezni, hanem kérdezni kell – megnyílt az ügynökakták adatbázisa

„36 évvel később tesszük meg azt, amit egyik rendszerváltás utáni párt sem tett meg” – mondta Magyar Péter az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) tartott szerdai sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy bárki számára hozzáférhetővé teszik a kommunista állambiztonsági iratok egy részét, és elindítják az azokat tartalmazó online adatbázist. A miniszterelnök ugyanakkor óva intett az elhamarkodott ítélkezéstől: szerinte sok család szembesülhet nehéz, akár már elhunyt hozzátartozókat érintő információkkal, ezért most elsősorban a kérdéseknek és a párbeszédnek kellene teret adni.Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala Magyar Péter egyik választási ígérete volt, amellyel a rendszerváltás óta húzódó ügyet vállalta rendezni. Az állambiztonsági iratok kutathatóságán ugyan az elmúlt évtizedekben többször is javítottak, a teljes körű nyilvánosságot egyik korábbi kormány sem teremtette meg. A 2010 és 2026 között kormányzó Fidesz–KDNP-többség ráadásul rendszeresen leszavazta az ellenzék erre irányuló javaslatait.A Tisza-kormány végül július 21-én nyújtotta be az aktanyilvánosságról szóló törvényjavaslatot, amelyet az Országgyűlés szeptember 15-én 149 igen szavazattal, 35 tartózkodás mellett fogadott el. Az első körben háromféle dokumentum válik elérhetővé: a hálózati személyek adatait tartalmazó 6-os kartonok, a mágnesszalagokon fennmaradt hálózati nyilvántartások és a beszervezési dossziék nyilvántartó könyvei, az úgynevezett B-naplók. A következő ütemben, 2027. február 25-ig mintegy tízezer beszervezési dosszié is felkerül az adatbázisba, miután digitalizálták őket, és kitakarták belőlük a megfigyelt személyek védett adatait. (Arról, hogy az új adatbázisban mit és hogyan lehet kutatni, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.)A nagy leleplezésekre váróknak ugyanakkor érdemes mérsékelniük a várakozásaikat. A történészek az ismert közéleti szereplőkre vonatkozó iratanyag jelentős részét már feldolgozták, így az új adatbázis várhatóan nem elsősorban politi
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Német Szilvi · Dátum: 2026. 11. 04. 11:53
Eredeti cikk ↗