Októberben 200,6 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya, ami 138 milliárd forintos javulást jelent az előző év azonos hónapjához viszonyítva – közölte szerdán közösségi oldalán Kármán András pénzügyminiszter. A tárcavezető tájékoztatása szerint az év első tíz hónapjában az államháztartás bevételei 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, a hiány pedig – az előfinanszírozott uniós forrásokkal korrigálva – 392 milliárd forinttal alakult kedvezőbben.
A miniszter szerint a Tisza politikája miatt javult az egyenleg, a kormányváltás óta pedig sikerül stabilizálni a gazdaságot. Hozzátette: a csökkenő hiány mellett is megvalósult az iskolakezdési támogatás, a gyógyszer- és tűzifa-áfacsökkentés, valamint a nyári energiaellátás biztosítása.
Kármán a jövő évi tervek főbb irányaira is kitárt. Közölte, hogy a 2027-es költségvetés 1465 milliárd forint kiadáscsökkenéssel számol, amit az előző kormány beruházásain fognak megspórolni. Ezzel párhuzamosan jelentősen több forrást biztosítanak a nyugdíjakra, az egészségügyi ellátásra,az önkormányzatok támogatására, a lakástámogatásokra és a bérekre.
Egy működő és emberséges ország nem pazarol, hanem a forrásait a haza érdekének szolgálatába állítja
– írta Kármán.
Így néz ki a jövő évi költségvetés
A 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot péntek késő este nyújtotta be a kormány az Országgyűlésnek. A tervezet 5102 milliárd forintos hiánnyal és a GDP-arányos deficit 4,9 százalékra történő csökkentésével számol. A kormány tájékoztatása szerint az átvett 8,3 százalékos hiánypályát idén 7,5 százalékra szorította le.
A benyújtott javaslat részleteiből kiderült, hogy az egészségügyi ágazat kiadásai 510 milliárd forinttal emelkednek, amelyből közel 192 milliárdot a dolgozók béremelésére fordítanak. A pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők fizetésemelésére összesen mintegy 181 milliárd forintot szánnak, a Honvédelmi Minisztérium büdzséje pedig 95 milliárd forinttal nő.
The post 200 milliárd hiányzott az államkasszából októberben first appeared on 24.hu.




