← Vissza a hírfolyamhozKultúra · Forrás: 444 · Szerző: Urfi Péter · 2026. 11. 04. 20:06 · 3 perc olvasás
A püspökök nagy részéről már rég tudjuk, hogy a hálózat része volt – a kérdés az, mihez kezdenek ezzel az egyházak

1964 és 1987 között a rendszernek sikerült elérnie, hogy a püspökké kinevezett 52 papból (címzetes püspök, segédpüspök, egyházmegyés püspök, érsek) 35-öt az állambiztonsági szolgálat ügynökeiként juttattak a püspöki székbe.A református egyházon belül 1958-ból egy, 1978-ból kettő, 1988-ból mind a négy püspök hálózati munkája fennmaradt.A két evangélikus püspök közül 1958-ból az egyik, 1968-tól kezdve mindkettő hálózati tevékenysége dokumentálható. Ezek idézetek: a két protestáns egyházról Vörös Géza, az ÁBTL kutatója nyilatkozta ezt még régen. A katolikusokról Adriányi Gábor egyháztörténész tanulmányát idézem, amely Tabajdi Gábor történész listájára hivatkozik. Ezen név szerint fel van sorolva, hogy az adott évben szentelt elöljárók közül ki volt érintett (a nevek ismétlődései az előléptetések miatt vannak).1964-ben az öt kinevezettből három: Bánk József, Brezanóczy Pál, Ijjas József; 1969-ben tíz kinevezettből hat: Bánk, Brezanóczy, Ijjas, Kisberk Imre, Kacziba József, Zemplén György; 1972-ben négy kinevezettből három: Fábián Árpád, Kádár László, Klempa Sándor; 1974-ben négy kinevezettből kettő: Kádár, Kisberk; 1975-ben a kinevezett tízből hét: Fábián, Kacziba, Kádár, Keresztes Szilárd, Pataky Kornél, Pálos Iván, Timkó Imre; 1978-ban a három kinevezettből kettő: Kádár, Paskai László; 1979-ben négy kinevezettből három: Bagi István, Paskai, Szakos Gyula; 1981-ben négy kinevezettből három: Dankó László, Konkoly István, Seregély István;1982-ben öt kinevezettből három: Paskai, Póka György, Szakos Gyula; 1987-ben három kinevezettből mindhárom: Dankó, Paskai, Seregély.Tabajdi könyve (A III/III. krónikája) 2013-as, és számos más kutatás is vizsgálta az állambiztonság és az egyházi vezetők kapcsolatát. Mégis, most megint sokan csodálkoznak rá egy-egy felbukkanó névre. Ez is azt jelzi, hogy társadalmi szinten még mindig kibeszéletlen ez a téma, illetve hogy gyorsan felejtünk.Csak húsz év múlva ne ez a dal legyenA november 4-én nyilvánosságra került akták ismertetése során a p
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Urfi Péter · Dátum: 2026. 11. 04. 20:06
Eredeti cikk ↗