Az Orbán-rendszer bukását követően annak egykor rettegett sajtója is megrendült. A milliárdszámra öntött állami hirdetések elapadását szinte egyből tömeges kirúgások követték, számos kiadványt pedig megszüntettek. Bő fél évvel az áprilisi választás után viszont az is látszik: a Fidesz volt kommunikációs gépezetének fogaskerekei közül melyek azok, amelyek a megrázkódtatások ellenére életképesek maradhatnak, illetve mely propagandatermékek lecsúszása tűnik megfordíthatatlannak.
A piacképes túlélő és a magára hagyott pártsajtó összeomlása
A széteső jobboldali médiavilág koronaékszere az Index. A cég- és lapvezetésben több személycsere is történt – nemrég Hont András kapta meg a vezérigazgatói széket –, de az olvasótáborát sikeresen megőrizte: az Index napi átlagos 614 ezer egyedi látogatójával – a 24.hu és és a Telex mellett – októberben is a legolvasottabb magyar hírportálok közé tartozott. A Mészáros Lőrinc médiaérdekeltségei élén korábban is rendre feltűnő Vaszily Miklós által tulajdonolt Indamedia fő terméke hat évvel az elfoglalása után is sikeresen tartja fenn a függetlenség látszatát az olvasók jelentős része előtt. Mindezt úgy, hogy több fekete- és álhírkampányban – köztük a budapesti városháza légből kapott eladása és a kamu Tisza-adó ügyében – is fontos szerepet osztottak rá.
A Fidesz központi propagandáját – amikor még volt ilyen – fenntartások nélkül terítő nagyobb híroldalakra, az Origóra és a Magyar Nemzetre viszont pusztító hatással járt az állami finanszírozás kiesése. Az eleinte a jobboldali értelmiség lapjaként pozícionált, jó ideje viszont az előbbiek közé sorolható Mandiner online és nyomtatott kiadását szeptember elején az azt tulajdonló MCC-vel együtt pedig a Tisza-kormány szüntette meg.
Az április 12-e óta eltelt bő fél év átlaga alapján
az Origo az olvasóinak több mint a harmadát (37 százalék), a Magyarnemzet.hu közel a felét (45,4 százalék) elvesztette. Így az Origo már csak átlagosan napi 291 ezer, míg a hetilappá alakított Magyar Nemzet online kiadása mindössze 120 ezer embert ért el októberben.
Mindezt úgy, hogy időközben a korábban önálló bulvárlap, a Bors weboldalát is az Origo domain alá húzták be. A Magyar Nemzet hetilap példányszámát hivatalosan nem közlik, de elenyésző lehet.
A jobboldalhoz sorolható hírportálok a választás előtti, illetve utáni valós napi olvasói számainak hat és fél hónapos átlagát összehasonlítva látható, hogy az Indexet kivéve mekkora volt a visszaesés:
The post Bár összeomlott Orbán egykor rettegett sajtója, a romok alól régi arcok is előbújnak first appeared on 24.hu.



