Duvíkasz és Nico Paz is betalált még az első félidőben, de a gólcsap a szünet után nyílt ki. A Lens kettős cseréje mit sem ért a szünetben, az 57. percben már 6-0-ra vezettek a vendégek, végül pedig kilencig (!) meg sem álltak. A hazaiak egyetlen gólját Ruben Aguilar szerezte, így legalább egy becsületgól összejött.
„Szóhoz sem jutok. A csapatnak össze kell szednie magát, ennél jobban kell teljesítenünk. A Bajnokok Ligájában játszunk, tisztelnünk kell ezt az európai kupát, és ma nem voltunk a feladathoz méltók, nem voltunk elég jók. Elnézést kérünk a szurkolóktól” – értékelt a Canal+ műsorában a Lens edzője, Yannick Cahuzac.
Ez mindig lehangoló, profi sportolóként soha nem szeretsz veszíteni, legyen szó kis vagy nagy különbségről. Ez nem vereség, hanem tanulság. Tanulnunk kell belőle, és meglátjuk, milyen karakterű a csapat. Szerintem képesek vagyunk rá. Életemben már sokkal rosszabbat is átéltem.
Kilencgólos meccsével több rekordot is megdöntött a Como, mert az első olasz csapat, amely legalább hétszer talált be idegenben, de 1971 óta is az első csapat, amely 9 gólig jutott vendégként. Arról nem beszélve, hogy az Opta szerint lövéseinek 35 százalékából gól született a mostani BL-szezonban, az eddigi csúcs pedig 24% volt.
Fabregas dühös volt
Hiába a rekordok, a nagy győzelem, Cesc Fabregas vezetőedző ugyan dicsérte csapata játékát, de a bekapott gól miatt így is bosszús volt.
„Dühített, hogy gólt kaptunk, mert épp akkor változtattunk egy kicsit a védekezésünkön, ráadásul a korábbi monacói csapattársa, Ruben Aguilar szerezte. Mondtam neki, hogy életemben nem láttam még ilyen gólt lőni. El kell ismernem, fantasztikus gól volt” – idézte a Sky Sports a szakembert.
A története negyedik Bajnokok Ligája-mérkőzését játszó Como az RB Leipziget és a Manchester Unitedet is 4-1-re kalapálta el, viszont a Feyenoordtól 3-2-re kikapott, így 9 ponttal áll az alapszakasz negyedik helyén.
The post „Életemben már sokkal rosszabbat is átéltem” – mondta a kilenc gólt kapó csapat edzője first appeared on 24.hu.



