A NASA Artemis-2 missziójának 2026 áprilisában történő felbocsátása jelentős zavarokat okozott a Föld ionoszférájában, amelyek átmeneti hibákat okoztak a GPS-pozicionálásban – írja a Space egy friss tanulmány alapján.
A tajvani Nemzeti Cseng Kung Egyetem kutatócsoportja által végzett tanulmány nagy pontosságú, fix, földi GPS-vevők hálózatainak adatait elemezte, amelyeket amerikai tudományos intézmények használnak a Föld tektonikus lemezeinek apró mozgásainak mérésére a földrengések előtt. Azáltal, hogy megmérték, mennyi idő alatt jutottak el a GPS-jelek az űrből a földi állomásokra, a kutatók rekonstruálni tudták, hogyan változtatta meg az Artemis II misszió SLS rakétájának elhaladása a szabad elektronok koncentrációját az ionoszférában – a Föld légkörének elektromosan töltött rétegében 50 kilométer feletti magasságban.
A mérések azt mutatták, hogy az Artemis-2 indítása során fellépő ionoszférikus zavarok jelentősebbek voltak, mint amilyeneket eddig más rakétaindítások okoztak. Egészen pontosan akár tízszer intenzívebbek is lehettek, mint amit a SpaceX Starshipjének tesztindításait követően megfigyeltek, amely a felszállási tolóerő alapján kétszer olyan erős, mint az SLS.




Történelmi misszió, komoly hatások
A misszió, melynek eredményeként több mint ötven év után először tért vissza az ember a Holdhoz, a kutatók szerint az ionoszféra elektronsűrűségének olyan változásait észlelték, amelyek több méteres pozicionálási hibáknak felelnek meg. Az ilyen pontatlanságok jelenleg is problémásak, például a drónok manőverezésében, a jövőben pedig még nagyobb bajt okozhatnak, hiszen a kutatók szerint
egy ilyen hiba könnyen letérítheti az önvezető autókat a pályáról, ami potenciálisan közlekedési baleseteket okozhat.
Charles Lin, a Nemzeti Cheng Kung Egyetem földtudományi professzora kifejtette: a GPS-vevők a Föld felszínén elfoglalt helyzetüket úgy határozzák meg, hogy megmérik a négy különböző GPS-műholdtól való távolságukat. Amikor a szabad elektronok koncentrációja a felső légkörben megváltozik – például egy napvihar vagy egy rakéta felbocsátása nyomán –, a jel gyorsabban vagy lassabban éri el a Földet, ami pontatlan méréseket eredményez.
Ahogy a rakéta felfelé száll, lökéshullámot hoz létre, amely gyakorlatilag lyukat üt az ionoszférába. Az Artemis-2 indítása után a kutatók két ilyen lyukat figyeltek meg – az egyiket a 65 méter hosszú SSL magfokozat hagyta maga után, a másikat pedig a rakéta felső fokozatának két későbbi hajtómű-égése okozta. Mindkét esetben ezek a lyukak óriási, 5000 kilométer hosszú kondenzcsíkokként húzódtak az amerikai kontinensen kelet-nyugati irányban.
A földről az űrbe indított rakéták ilyen hatást váltanak ki, de még soha nem láttunk ehhez hasonló orbitális manővert bolygóközi küldetésben. A jövőben, mivel egyre több Holdra és Marsra tartó küldetést fogunk látni, ezek az űridőjárási hatások sokkal jelentősebbé válnak majd
– jelentette ki a tanulmány társszerzője.
The post A NASA holdmissziója akkora lyukat ütött a Föld felső légkörébe, hogy az megzavarta a GPS-jeleket first appeared on 24.hu.




