Az ATV-nek nyilatkozott Medveczky Ilona, miután az ő neve is felbukkant a november 4-én nyilvánosságra hozott ügynökaktákban. A színésznő-táncművész Kleopátra fedőnéven, több ismert magyar művésszel egyetemben szerepel az adatbázisban.
Az akták a nyitottaktak.hu weboldalon érhetők el. A napokban Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dokumentumokat forráskritikával kell kezelni, vagyis nem kell mindent elhinni az állambiztonsági szerveknek és irataiknak.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter elmondta: szakértői testület állt fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére.
A színésznő karrierje volt a tét
Medveczky a riportban elmondta: a nemzetközi karrierje forgott kockán, amikor beszervezték. Ahogy ő fogalmaz az interjúban:
Csak annyit egy tőmondatban, hogy 21 éves voltam, és Az oroszlán ugrani készül film forgatására nem engedtek volna ki, ha én nem írok alá valamit.
Hozzátette, meggyőződése, hogy ténylegesen a karrierje fennmaradása volt a tét az említett kényszerhelyzetben.
Az 1969-ben bemutatott akcióvígjáték, Az oroszlán ugrani készül Révész György rendezése, és a korszak egyik legnagyobb mozisikereként tartják számon. Úgy is emlegették, mint „a szocialista blokk válasza a James Bond-filmekre”.
Az Operettszínházban szubrett volt Kovács Zsuzsa. Őt vitték ki, és reggel fél ötkor hozták ki az útlevelemet, miután előző este aláírattatták velem
– emlékezett vissza, kiemelve, az ő beszervezése ennyiről szólt.
Több ismert név is szerepel az aktákban
Mint ismert, a nyilvánosságra hozott dokumentumokban civilek mellett művészek, politikusok, egyházi vezetők és egyéb közismert közéleti szereplők is szerepelnek.
A művészek közül többek közt Szikora Róbert is felbukkant az anyagokban, aki állítja: nem jelentett senkiről. Ahogy ő fogalmaz:
Az R-Go megalakulásától kezdve fontos ember voltam. Ha Budapesten vagy egy vidéki nagyvárosban fontos koncertünk jött, akkor le kellett ülni az ORI akkori vezetőjével, a Bulányi elvtárssal beszélgetni. Ennek az volt a lényege, hogy átbeszéljük, milyen koncertre számíthatnak, ne legyen balhé, illetve ne mondjak semmit, ne szóljak be a rendszernek, ne mondjam azt, hogy a Jóisten veletek van.
A dokumentumok közt egy másik Szikora, Szikora János rendező, volt színházigazgató neve is szerepel, aki elmondása alapján akkor értesült erről, amikor szerda reggel felhívták a rádióból, hogy nyilatkozzon ennek kapcsán.
További érdekes újságcikkeink a Kikapcs címszó alatt:
Mennyire jó úti cél a színes-szagos Peking, ha előtte még sosem jártunk Ázsiában?
„Intimitásról már a ChatGPT-t kérdezik, nem a szüleiket” – mit gondol a szexről a Z generáció?
A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
„Megbékéltem azzal, hogy bámulnak” – mitől szeretett bele hazánkba egy brit youtuber?
Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
The post Medveczky Ilona az ügynökaktákról: Ha nem írok alá valamit, nem engednek ki Az oroszlán ugrani készül forgatására first appeared on 24.hu.





