Nagyszabású terveket jelentett be a TV2 Csoport, aminek részese az infotainmentportfólió jelentős mértékű megújulása is – derül ki egy lapunkhoz eljuttatott közleményből. Ennek részeként november 6-tól új műsorvezetőket kap a TV2 népszerű reggeli műsora, a Mokka is, méghozzá Liptai Claudia, valamint az Ázsia Expressz új évadához is csatlakozó Henry Kettner személyében.
Az ismert műsorvezetőkhöz: Iszak Eszterhez, Istenes Lászlóhoz és Váczi Gergőhöz Holdampf Linda, a sztárok bizalmasa is csatlakozik. A változások részeként Proksa Szandra elköszönt a Mokkától, a munkáját ezúton is köszönjük, Zavaros Eszter pedig a TV2-n belül új szerepkörben folytatja munkáját
– áll a közleményben.
A TV2-csoport levele szerint a hírszolgáltatásaikat „új stúdióval és az etikai kódexre épülő működéssel” újították meg.
Más ismert nevek is visszatérnek a képernyőre
Fischer Gábor, a csoport vezérigazgató-helyettese elmondta: más jelentős televíziós visszatérésre is számíthatnak a nézők. A Destination X – Hol a fenében vagyunk? című kalandrealityt ugyanis egy ismert név, Palik László vezeti majd.
A műsorban hazai sztárok vágnak neki egy különleges európai utazásnak, miközben folyamatosan azt próbálják kitalálni, éppen hol járnak
– ismertették a műsor lényegét a levélben.
A csatorna új érájában Stohl András sem marad műsor nélkül – ő a Magyarország legmegrázóbb bűnügyeit feldolgozó Lezárt akták – A bűn nyomában műsorvezetőjeként folytatja a képernyőn. Hosszú idő után visszatér a televíziózáshoz Jáksó László is, mint a Szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz! taktikai gameshow házigazdája.
További érdekes újságcikkeink a Kikapcs címszó alatt:
Mennyire jó úti cél a színes-szagos Peking, ha előtte még sosem jártunk Ázsiában?
„Intimitásról már a ChatGPT-t kérdezik, nem a szüleiket” – mit gondol a szexről a Z generáció?
A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
„Megbékéltem azzal, hogy bámulnak” – mitől szeretett bele hazánkba egy brit youtuber?
Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
The post Változások a TV2-nél: Liptai Claudia és Henry Kettner vezetik majd a Mokkát first appeared on 24.hu.


