Sajtótájékoztatót tartott csütörtök kora délután a Fidesz és a KDNP, miután reggel kiderült, hogy Lezsák Sándor neve hibásan szerepelt az ügynökaktákat magába foglaló, szerdán megjelent adatbázisban.
Bóka János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint kirobbant a tiszás ügynökbotrány, majd elismételte a délelőtti Facebook-bejegyzésében már említett fenntartásait, miszerint a kormány „újkommunista” tempót folytat, amikor az előző kommunista rendszer áldozatait összekeverik a tettesekkel. Bóka hangsúlyozta továbbá, hogy továbbra sem tudjuk biztosan, hogy azok a személyek, akik ezen a honlapon elérhetők, áldozatok voltak-e, vagy elkövetők. A politikus szerint mindaddig, amíg ez nem tisztázódik, a honlapot le kell zárni, hozzáférhetetlenné kell tenni.
Kitért arra is, hogy Magyar Péter délelőtt bocsánatot kért Lezsáktól. Bóka szerint ez a bocsánatkérés megkésett és nem elégséges, az ügynek politikai felelősei vannak. Követelik, hogy ezeket a felelősöket nevezzék meg és vonják őket felelősségre – majd ő maga megnevezte Ruff Bálintot, Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is. „Nekik menniük kell!” – jelentette ki a frakcióvezető, majd kijelentette, ha ez nem történik meg, a Fidesz kezdeményezni fogja egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását az ügyben.
A KDNP frakcióvezetője, Rétvári Bence szerint Magyar Péter felelőssége egyértelmű az ügyben, mivel a miniszterelnök volt az, aki erőltette, hogy ilyen gyors menetben menjen végbe ez az eljárás. A politikus szerint Magyar egyik Facebook-videójából ki is derül, hogy a levéltári alkalmazottak hatalmas politikai nyomás alatt dolgoztak, túl gyorsan kellett dolgozniuk, ami miatt nem tudták a szakmai szabályokat teljeskörűen betartani. Rétvári megüzente Magyarnak, hogy ne próbálja meg letolni magáról a felelősséget, mert ő volt az, aki a saját feje után ment, és kitalált egy olyan határidőt, amiről a szakértők is megmondták, hogy túl kevés az idő addig.
Rétvári emellett hangsúlyozta azt is, hogy a mostani eset arra figyelmeztet, hogy akiket most ártatlanul megbélyegeznek, életük végéig kell hogy magyarázkodjanak. Ezen a ponton nevezte Lezsák Sándort „mindannyiunk példaképének”.
A frakcióvezetők után felszólalt Lezsák Anna is, Lezsák Sándor lánya, a Fidesz parlamenti frakciójának tagja.
A bocsánatkérést tudomásul vesszük. De ezzel az ügy nem zárulhat le. A bocsánatkérés nem helyettesítheti a felelősségre vonást
– jelentette ki Lezsák Anna az ÁBTL bocsánatkérésére reagálva. A képviselő feltette a kérdéseket: hogyan történhetett ez meg? Ki ellenőrizte az adatokat? Ki engedélyezte a közzétételt? Ki viseli a felelősséget a hibáért?
Kijelentette, nem fogadják el, hogy egy ilyen súlyos téves adatközlést egyszerűen informatikai hibával magyarázzanak, majd kijelentette, joggal vetődhet fel a kérdés, hogy nem véletlen, hanem tudatos manipulálás történt. Követelik, hogy ezt a körülményt is vizsgálják fel, és nevezzék meg a felelősöket. Továbbá követelik az ÁBTL főigazgatójának, Cseh Gergő Bendegúznak a lemondását.
Tájékoztatom önöket arról is, hogy édesapám a történtek miatt bírósághoz kíván fordulni. A szükséges jogi lépések előkészítése folyamatban van
– jelentette ki, de igyekezett hangsúlyozni, hogy ez az eset jelentőségében túlmutat a Lezsák családon, mert egy ember jó hírneve nem válhat egy ellenőrizetlen adatközlés áldozatává.
The post Lezsák Anna az ÁBTL főigazgatójának lemondását követeli first appeared on 24.hu.


