Számos név beugorhat az nézőknek, ha azt hallják, „akciófilm”. Két személy azonban egészen biztos köztük van: Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger.
A két színész egyet jelent az elpusztíthatatlan jófiú alakjával, mondhatni sorstársak bizonyos értelemben, ennek ellenére viszont jó ideig megtestesítették a „két dudás nem fér meg egy csárdában” klisét. Annyira, hogy közel két évtizedig szívatták egymást ott, ahol csak tudták – derül ki az Entertainment Weekly cikkéből.
Azóta azonban a két akciósztár elásta a csatabárdot.
A politika vetett véget az ellenszenvnek
Korábban portrécikkben dolgoztuk fel Stallone pályafutását, amiben arra is kitértünk, hogy az olasz csődör szereplése a méltán népszerűtlen Állj, vagy lő a mamám! című filmben egy az egyben az osztrák színésznek köszönhető, aki szándékosan félrevezette azzal, hogy ő pályázik a szerepre. Ezt hallván nem volt kérdés: Stallone mindent megtett, hogy övé legyen a szerep.
A két színész közti fagyos viszony akkor kezdett felolvadni, mikor Schwarzenegger úgy döntött, versenybe száll, hogy Kalifornia kormányzója lehessen.
Azt mondtam, most már elég volt ebből. Nem vagyunk egymás riválisai. Ő [Schwarzenegger – a szerk.] már nem vállalt filmszerepeket. Hát, rendben. Nagyon köszönöm, hogy felráztál, és újra tüzet gyújtottál bennem. És ő is ugyanígy érzett
– nyilatkozta Stallone a kettejük közti konfliktusról.
A testépítőből lett osztrák színész végül visszatért a filmiparba, miután leköszönt a kormányzói posztjáról, ám ez már nem élesztette újra a kettejük közti korábbi, negatív légkört. A nagy újrakezdés ugyanis épp egy Stallone-nal közös filmben történt meg: ez volt A feláldozhatók 2010-ben.
Azóta a két színész többször feltűnt a vásznon emblematikus duóként: nemcsak A feláldozhatók második és harmadik felvonásában, hanem a 2013-as Szupercellában is egymás oldalán vészelték át az izgalmakat.
További érdekes újságcikkeink a Kikapcs címszó alatt:
Mennyire jó úti cél a színes-szagos Peking, ha előtte még sosem jártunk Ázsiában?
„Intimitásról már a ChatGPT-t kérdezik, nem a szüleiket” – mit gondol a szexről a Z generáció?
A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
„Megbékéltem azzal, hogy bámulnak” – mitől szeretett bele hazánkba egy brit youtuber?
Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
The post Így ért véget az akciósztárok rivalizálása: Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger évekig szívatták egymást first appeared on 24.hu.





