A gombamód szaporodó kínai autógyártók között a 20-25 éves cégek már matuzsálemnek számítanak, a színes társaság igazán zsenge tagjai pedig bő tíz éve még nem is léteztek.
Ezek közé tartozik az Xpeng is, amit az internetes technológiai szektorból átnyergelő Ho Hsziao-peng és több üzlettársa alapított 2014-ben. Ho korábban a UCWeb társalapítója (kínai webáruház), majd az Alibaba mobilüzletágának vezetője volt, tehát nem épp autós háttérrel vágott bele ebbe a vállalkozásba.
A cég céljai között kezdettől kiemelt szerepet kapott az önvezetés megvalósítása, egy komplex infrastruktúra, hálózat létrehozása, ami lépések helyett hatalmas ugrással hozza el a jövőt. Az első, nagyközönségnek szánt szériamodellre négy évet kellett várni: ez volt a G3-as kompakt crossover.
Ezt a cikket a Vezess szerkesztősége készítette a 24 Extra számára.

A legolvasottabb hazai autós lapként a Vezess több mint 25 éve segít eligazodni az autózás világában: tesztekkel, elemzésekkel, szakértői tartalmakkal és a közlekedés mindannyiunkat érintő kérdéseivel.
Minden nap friss autós tartalom: vezess.hu
Ez jelölte ki a valódi utat az ígéretek mögött: prémium hangulatú, steril stílussal, szoftverközpontú megközelítéssel a Tesla nyomdokaiban haladó villanyautókat ad a világnak az Xpeng. Ennek a receptnek az egyik legfontosabb képviselője a G6, amelyet 2023 áprilisában, a Sanghaji Autószalonon mutattak meg először, majd nyáron el is indult a kínai értékesítése.
A Tesla Model Y méretosztályába küldött, kupés tetővonalú szabadidő-autó 2024-ben érkezett Európába, de alig melegedett meg a helye, máris hozzányúltak. A 2025-ös átdolgozás a külső és az utastér mellett az akkumulátort és a töltéstechnikát is érintette: új generáció helyett egy alaposan továbbfejlesztett G6 született.
Magyarországra már ez a változat jutott el a hivatalos bevezetéskor. Az Xpeng 2025 szeptemberében, a budapesti Millenárison tartotta hazai és egyben régiós bemutatóját, az értékesítés pedig októberben indult. A márkát az AutoWallis és a portugál Salvador Caetano közös vállalata hozta el hozzánk, a G6 a nagyobb G9-cel és a P7 szedánnal együtt szerepelt az induló kínálatban.
Tesztünkre a hátsókerék-hajtású Long Range érkezett, vagyis a nagyobb akkumulátorhoz ebben az esetben egyetlen villanymotor társul.
The post Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó first appeared on 24.hu.




