Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter Facebook-bejegyzésében hívta fel a figyelmet arra, hogy több tízezer régi, könyv formátumú igazolvány cseréje még mindig nem történt meg, pedig ezek az december 31-én lejárnak.
Azt kérjük, senki ne halassza az utolsó pillanatra az új okmány igénylését
– fogalmazott a tárcavezető.
Ahogy arról korábban beszámoltunk a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) tájékoztatása szerint a csere soron kívül történik. Az eljárás szabályai a következők:
- lakóhelytől függetlenül bármelyik kormányablakban kezdeményezhető a csere,
- személyesen, előzetes időpontfoglalás nélkül is fogadják az ügyfeleket,
- kötelező bemutatni a könyvalapú személyazonosító igazolványt és a lakcímkártyát.
Az érintett okmányok egy európai uniós szabályozás miatt eredetileg már augusztus 3-án elveszítették érvényességüket, amire nyáron Tanács Zoltán is figyelmeztetett. Az Országgyűlés azonban egy jogszabály-módosítással haladékot adott, így december 31-ig bizonyos esetekben, például a nyugdíjak kézhezvételéhez még elfogadják a régi igazolványokat. 2027. január 1-jétől kezdve azonban a régi okmányok már semmilyen helyzetben nem lesznek érvényesek.
The post Közeleg a határidő: tízezreknek kell lecserélniük a régi, könyv formátumú személyi igazolványukat first appeared on 24.hu.




