Probléma, ötlet, megoldás – megvalósítható ötletek a Megoldások a holnapért versenyben
Egy iskolás csapat egyszerű és egyben nagyszerű ötlete is hozhat megoldást globális problémákra, és indíthat el gyökeres változást a formálódó jövőnkre nézve – erre kínál lehetőséget a Samsung és az EdisonKids hazánkban hetedik alkalommal meghirdetett Megoldások a holnapért kihívása, melynek keretében minden 7-12. osztályos, többek között a technológia iránt is érdeklődő tanulói és tanárai vihetik sikerre ötleteiket.

Hetedik éve a jövő újratervezéséért
A kihívás alapja a Samsung globális stratégiai társadalmi felelősségvállalási programja, a Solve for Tomorrow, amely 2010-ben indult útjára az Egyesült Államokban, azóta pedig világszerte 68 országból több mint 2,8 millió diák vett részt a kihívásban. A Megoldások a holnapért kihívás 2021 óta van jelen Magyarországon, amellyel lehetőséget és platformot teremtenek a magyar fiataloknak is, hogy megosszák elképzeléseiket, és egy közös tanulási folyamatban újratervezzék a jövőt.

Új kategóriákban új ötletek
Idén a Megoldások a holnapért kihívás megújult kategóriákkal, szakmai tartalmakkal és képzésekkel várja a diákokat és tanárokat. A versenyre három témában lehet beküldeni pályamunkákat. Az első az „a jövő iskolája”, amelyen belül arra várják az ötleteket, hogy miként lehetne a jövő iskolája izgalmasabb, igazságosabb és jobban a gyerekeké. A második kategória az egészség és a sport kapcsolatát járja körül arra keresve választ, hogy hogyan lehetne testben és lélekben jobban lenni, akár egy jól kitalált digitális eszköz, app vagy okos rendszer segítségével. A „fenntartható megoldások” kategória pedig az okosabb és fenntarthatóbb életre vár ötleteket a diákoktól. A verseny kiírói azt várják, hogy a jelentkező csapatok mutassák meg a saját, izgalmas látásmódjukat a közös jövőnk tervezésében. A Samsung a technológia és az innováció élén jár, ezért fontos, hogy az ötletetek is újszerűek legyenek, de arra is lehetőség van, hogy más versenyen már bemutatott megoldással is induljanak a diákok és felkészítőik, amit szeretnének még tovább fejleszteni.
A programban a diákok a saját kreativitásukkal azon dolgoznak, hogy jobbá tegyék a jövőt, miközben megmutatják, miként állíthatjuk a technológiát a társadalom és a közösségek szolgálatába. A hetedik évadban olyan eszköztárat adunk a kezükbe, amellyel a legbátrabb elképzeléseikből is valódi, jövőformáló projektek születhetnek
– mondta Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője.
A program sikerét az is bizonyítja, hogy a hazai lebonyolításban a korábbi években dobogós helyezést ért el többek között egy interaktív könyv és felkészítő anyag autizmus spektrumzavarral élő gyermekek számára, mesterséges intelligenciával működő, oktatást segítő avatár tanárok létrehozása, körforgásos megoldás az üres csomagolások (például chipses zacskók) tisztításával és hűtő- vagy melegen tartó zsákká alakításával, vagy éppen egy háti permetezőre szerelhető eszköz, amely automatikusan rögzíti a permetezés pontos helyét és idejét, de szó esett a hormonális változások tanórán kívüli edukációjának megvalósításáról is.

Nevezés és a verseny lebonyolítása
Egy kategória – egy probléma – egy megoldás: a csapatok valamelyik felkínált kategóriához kapcsolódóan mutassanak be egy problémát, és hozzanak rá egy megoldási javaslatot. Ehhez elég szétnézni a szűkebb környezetben, de akár globális témát is lehet hozni, csak az a fontos, hogy elmondják a csapatok, mi az, amin javítanának, és hogyan tennék ezt.
A Megoldások a holnapért kihívásra jelentkezni 2026. november 25-ig lehet egy maximum 2 perces videó beküldésével, melyekről részleteket a Samsung oldalán találhatnak az érdeklődők. Az ideális csapatméret 2-4 fő (és egy tanár), és az is fontos, hogy a társaság tagjai egy intézményben tanuljanak. A képzés során aztán szakértők segítenek részletesen kidolgozni az ötletet, a megoldási javaslatot – jelentkezéskor tehát még nem kell, hogy minden részlet meglegyen. Az azonban fontos, hogy már az elején gondolják ki a csapatok – legalább nagyjából -, hogy hogyan tudnák kivitelezni, akár külső segítség bevonásával.

A diákok a kihívás során a tervezői gondolkodás módszertanát is elsajátíthatják, kommunikációs workshopon is részt vehetnek, emellett a tudatos AI használatól és a jövő kutatásról is tanulhatnak, ráadásul a pályaorientációban is segítséget kapnak. A tanárok szintén külön támogatást kapnak, hogy minél jobban segíthessék a csapataikat, illetve generációs és gyermekjogi workshopon is részt vehetnek, hogy a kihíváson túl is támogathassák a diákokat.

A három nyertes csapat, az őket kísérő tanárok és iskolájuk összesen 6 millió forint összértékben választhatnak Samsung eszközöket a cég webáruházából. A győztes csapat tagjai együtt 1 millió 200 ezer forint, az iskola 1 milllió forint, míg a tanár 500 ezer forint értékben választhat Samsung termékeket.
A cikk a Samsung támogatásával valósult meg.
The post Megoldások a holnapért – ismét problémamegoldó versenyt hirdet a Samsung first appeared on 24.hu.



