Régóta ismerik egymást Krasznahorkai Lászlóval. Tervbe vették a találkozást, amíg ön Budapesten van?
Sajnos nem, mert most éppen ő nincs itt.
De barátok?
Abszolút!
Amikor Krasznahorkai 2025-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, ön írt egy cikket a Guardianbe arról, hogyan szerette meg Krasznahorkai regényeit, sőt, még egy kis kiadót is alapított, hogy azok Angliában is megjelenhessenek. Mi az, ami Krasznahorkai gyakran apokaliptikusként jellemzett könyveiben önt annyira fellelkesítette?
A Stanfordi Egyetemen tanítottam 2006 körül, amikor egy posztdoktori hallgató felhívta a figyelmem:
Itt ez a magyar író, két könyve jelent meg Amerikában, a Háború és háború meg Az ellenállás melankóliája.
Annyira meggyőző volt, hogy rögtön beszereztem ezeket a regényeket, és lenyűgöztek. Apokaliptikus történeteket bárki kitalálhat, de Lászlónak megvannak a hangvételhez illő mondatai is. Az ő sajátos ritmusú mondatainak George Szirtes fordításában is rendkívüli energiájuk van, elsodorják az olvasót. Engem is levettek a lábamról. Nem élek Londonban, nem értettem, miért nincs Krasznahorkainak angol és ír kiadója. Mi bajuk van a londoniaknak, mi ez a provincializmus? Ez ellen tennem kellett valamit. Peter Straus, az ügynököm segítségével kerestünk egy ernyőkiadót, amelyik gondoskodott a terjesztésről, és kiadtunk magunk néhány könyvet Lászlótól. Szép érdeklődés mutatkozott irántuk, remek este volt, amikor László elnyerte a nemzetközi Booker-díjat. Nagy esemény volt, abban az évben a zsűrit egy olyan irodalmi szerkesztő vezette, akinek a véleményére az egész angol értelmiség ad.
Akkor már lehetett sejteni, hogy ez csak a kezdet, László egyre híresebb lesz. Teljesen megérdemelten.
Még több könyvét is kiadtuk, és többször is beszélgettem vele Londonban és New Yorkban is az írásról, közönség előtt.
Azt hiszem, közös kettejük pályafutásában, hogy nemzetük legismertebb íróiként mindketten sokat utaznak világszerte. Szinte már nem hivatalos nagykövetei, képviselői az országuknak.
László is ilyen szerepbe került?
Az utóbbi években igen.
Felteszem, Orbán Viktor bukása után különösen sokan kérdezik Magyarországról. De nem foghatjuk fel úgy a saját szerepünket, mintha kultúrdiplomaták volnánk. Mennyire felfuvalkodott viselkedés lenne! Átváltoznánk Mario Vargas Llosává.
Az baj?
Hatalmas baj!
Azért, mert Vargas Llosa, a legismertebb, Nobel-díjas perui író művészi függetlensége sérült azzal, hogy politikai pozíciókat vállalt?
Először is, Vargas Llosa politikai nézetei érthetetlenek és felháborítóak voltak. Valamit nagyon benézett, hogy Bolsonarót támogatta. Értem, hogy miért támogatták olyan sokan Bolsonarót Brazíliában, de hogy valaki a madridi kastélya luxusából az ő szekerét tolja, afelett nem tudok napirendre térni.
Alapvetően azt gondolom, hogy a mai, rendkívül ellentmondásos és bonyolult világpolitikai helyzetben politikai megmondóemberként viselkedni tökéletesen nevetséges. Íróként a szobánkban kellene kuksolnunk, és írnunk.
Van egy kedves anekdotám Václav Havelről, aki a sofőrjével megállt egyik este az erdőben, kiszállt a kocsiból, és hisztérikusan röhögni kezdett. Ez a köztársasági elnöki megbízatása alatt történt, amikor az első számú nemzeti hősnek számított Csehszlovákiában. Hirtelen bevillant neki, milyen abszurd helyzetbe is került.
Szóval nem érzi a felelősségét annak, hogy az ír vagy az amerikai politikáról, általában közéleti ügyekről nyilvánuljon meg?
Nem, ennek az abszurditását érzem. Most is, hogy maga ilyesmiről kérdez.
Világos, de attól még megkérdezik önt az ír politika alakulásáról, bármerre is jár a világban.
Azzal egyébként semmi bajom. Az ír miniszterelnök kedves fickó, és az ír politikai élet békés mederben csordogál.
Lehet, hogy tíz év múlva másképp lesz.
Nem tartozom a populista párt, a Sinn Féin támogatói közé. Ha ők alakítanának kormányt, nem tennék lakatot a számra! De jelenleg minden nyugis Írországban. Nagyon jól szórakozom a kérdésein!
Remélem, a jó értelemben.
A legjobb értelemben. Egészen feldobott.
Akkor itt az ideje, hogy az utazó írók életmódjáról kérdezzem. Egyik nap itt beszélgetünk Budapesten, pár hét múlva New Yorkban lép fel a New Yorker fesztiválján. Átvesz egy díjat itt, megnyit egy ceremóniát ott… Nem fárasztó? Vagy pont, hogy örül a sok új ismeretségnek, az új történeteknek? Hogyan hatnak az ilyen jellegű feladatai az írói munkájára?
Azt szoktam tanácsolni a fiatal íróknak, hogy ne házasodjanak. Maradjanak egyedülállók! Ellenkező esetben a házastársuk előbb-utóbb óhatatlanul megkérdezi: »Hova mész már megint?«. Éppen ma reggel kérdezte a férjem a telefonban, »Hol is vagy most?«. Mondtam neki, hogy Budapesten, és jött a válasz, hogy jó, de minek. Elmagyaráztam neki újra, de éreztem, hogy hallani sem akarja a magyarázkodásomat. Folyton annyit lát belőlem, hogy éppen elhagyom a házunkat, kezemben bőröndökkel. Kissé elvesztette már a türelmét. Október végén visszamegyek Los Angelesbe, és karácsonyig már nyugalom lesz. Előtte viszont még elutazom Bulgáriába is.
De itt, Magyarországon a legizgalmasabb lenni.
Miért?
The post Colm Tóibín: Nemzetközi szinten Nádas és Krasznahorkai jelentették Orbán valódi ellenzékét first appeared on 24.hu.
