A Raszputyin név hallatán egy szinte karikatúraszerű, mendemondákkal és botrányokkal övezett gonosztevőt képzelünk magunk elé. Van-e olyan, Raszputyinnal kapcsolatos legenda, amit legjobb lenne, ha elfelejtenénk?
Grigorij Jefimovics Raszputyin rendkívül befolyásos figura volt. Alekszandr Kerenszkijnek, az 1917-es februári forradalom során megalakult ideiglenes kormány fejének elhíresült mondása szerint: „Ha nincs Raszputyin, Lenin sem lenne.” Ez felveti a kérdést: hogyan tudott egy gyakorlatilag írástudatlan szibériai paraszt ilyen jelentős szerepet játszani a világ leghatalmasabb autokráciájának bukásában? Raszputyin történetében nagyon hangsúlyosak a különböző pletykák. Még ma is hajlamosak vagyunk túlértékelni az alakját övező legendákat, még a történészek is gyakran elkövetik ezt a hibát.
Mi volt az Raszputyinban, ami lehetővé tette, hogy az Orosz Birodalom élére jusson? A személyisége, a hite, vagy csupán jókor volt jó helyen?
A 19. század végén és a 20. század elején a spiritualizmus, a sámánok és gyakran közönséges csalók is komoly karriert futottak be az egyébként súlyosan korrupt szentpétervári elit köreiben. Ráadásul ez az első világháború kitörését követően még erősebb lett. Amikor „Isten embere” megérkezett ebbe a világba, sokan rajongani kezdtek érte. Tagadhatatlan, hogy Raszputyin rendkívüli képességekkel rendelkezett. Közismert, hogy képes volt lecsillapítani a nyugtalan lelkeket, de gyógyítóként is komoly hírnévre tett szert. Mindmáig vita tárgyát képezi, hogyan volt képes enyhíteni II. Miklós cár örökösének szenvedéseit, bár meggyógyítani ő se tudta a cárevicset – Alekszej Nyikolajevics ugyanis vérzékenységben szenvedett.
Hol született Raszputyin, és hogyan töltötte ifjúságát?
Az erdőkkel és folyókkal övezett nyugat-szibériai Pokrovszkoje nevű faluban született, és ifjan itt élte a helybéli semmirekellők életét. Az apja paraszt volt: a család pár igavonó állatot tartott, telente pedig abból éltek, hogy szánnal fuvaroztak. Raszputyin serdülőkorában sokat ivott. Miután feleségül vett egy egyszerű, de intelligens nőt, állítólag látomása lett, és meghallotta Isten hívó szavát. Akár elhisszük mindezt, akár nem, ahhoz nem sok kétség férhet, hogy őszintén így gondolta. Jellemét azonban ez egyáltalán nem változtatta meg, sőt, később egyre hangsúlyosabbak lettek a hibái. Ellentmondásos személyiség volt, mélyen vallásos és eredendően spirituális alkat, ám ugyanakkor züllött, kicsapongó és a legrosszabb értelemben vett szoknyavadász. Azt állította, hogy szereti a nőket, de valójában szexuális ragadozó és erőszaktevő volt. Ugyanakkor rengeteg nővel sikeresen elhitette, hogy egyedül ő érti meg őket. Amikor Szentpétervárra érkezett, számos társaságbeli, befolyásos férje által elhanyagolt asszony került a bűvkörébe.
Az oroszokra ellentmondó tulajdonságok sora jellemző, és Raszputyin is részben ezért ennyire érdekfeszítő figura. Fjodor Tyutcsev 19. századi költő elhíresült mondása szerint: „Oroszországot nem lehet pusztán a józan észre hagyatkozva megérteni.” Az orosz lélek mélyén spirituális érzelmek áradata kavarog, de ezt megmérgezheti a kegyetlenség és a kicsapongás. Raszputyin ennek a paradoxonnak volt a megtestesítője. Tudott nagylelkű lenni, bőven osztogatta a pénzt, közben pedig ő maga is bárkitől elfogadott akár kenőpénzt is. Ha kizárólag a gonosz megtestesítőjeként tekintünk rá, az ugyanolyan hiba, mintha csak az Alekszandra Fjodorovna cárné által kegyelt szent embert látnánk benne.
Milyen körülmények vezették az Orosz Birodalom fővárosába, Szentpétervárra?
Feleségének bejelentette, hogy elhagyja őt, és zarándok lesz. Azért indul útnak, hogy meglelje Istent és a megvilágosodást, 1903–1904 körül ez egyáltalán nem számított rendkívülinek. Talán egymillió orosz ember járhatta az utakat rongyokba öltözve, láncokat csörgetve, önmagát sanyargatva. Egyik kolostortól a másikig vonultak imádkozva, alkalmi munkákat vállaltak, és csak annyi élelmet kaptak, amivel el tudtak érni a következő állomásra.
Raszputyin nemcsak Oroszország szent helyeit látogatta végig, hanem a görögországi Athosz-hegyig is eljutott. Később Oroszország egyik legősibb településére, a Volga menti Kazanyba érkezett. Ott magára vonta egy gazdag és befolyásos asszony figyelmét, aki meg volt róla győződve, hogy Raszputyin nemcsak gyógyító, hanem Isten embere is. Már akkor is felháborító módon viselkedett, állítólag fiatal nőket, többek között egy 15 éves lányt is rávett arra, hogy a fürdőházban, intim körülmények között megfürdesse őt. Ez volt az alakját övező pletykák központi eleme, és sokan azzal gyanúsították, hogy a hlisztek szektájának tagja, akiknek meggyőződése szerint a megváltáshoz vezető út a bűnön át vezet. Csábító logika: kövessünk el bűnt együtt, hogy aztán együtt üdvözüljünk.
Ennek ellenére a kazanyi asszony bevezette egy nagy hatalmú püspök házába Szentpéterváron. Ez sorsdöntő lépésnek bizonyult. A püspököt, mint oly sokakat, lenyűgözte, hogy Raszputyin képes volt magával ragadni az embereket erőteljes, bár gyakran zavaros spiritualitásával. Hosszan, csapongva beszélt, egyre kevésbé értették, és mégis egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottak minden szavának. Csakhamar több magas rangú egyházi személyiség támogatását is elnyerte, többek között a Romanov-házhoz tartozó uralkodócsalád gyóntatójáét és két montenegrói hercegnőét is. Raszputyint rajtuk keresztül, egy kritikus pillanatban mutatták be a cárnak, 1905 novemberében. II. Miklós cár akkor éppen nehéz helyzetben volt, mert a Japántól elszenvedett katasztrofális vereség a nép körében forradalmi megmozdulásokhoz vezetett. Raszputyin a nép egyszerű gyermekeként jelent meg a cár és a cárné előtt, akiben meg lehet bízni, és akiben bizakodni lehet. Mindketten megkedvelték.
A cár és a cárné nosztalgiával tekintett az elődjük, Nagy Péter nyugatias reformjai előtti Oroszországra. Raszputyint a régi orosz világ hiteles képviselőjének tekinthették?
A legteljesebb mértékben. Raszputyin sikerének egyik eleme az volt, hogy a nép fiának, az ősi Oroszország eleven megtestesülésének tartották. Ne felejtsük el, hogy Oroszországban mély ellentét feszült a szlavofilek és a nyugatosok között. A szlavofilek nem voltak hajlandók elfogadni, hogy Oroszország a nyugati fejlődés útjára lépjen, ehelyett úgy ítélték meg, hogy az aszkétikus-spirituális orosz hagyományokat kell követnie, és gyanakvással tekintettek az európai befolyásra. Mindez segít abban, hogy megértsük, Miklós és Alekszandra miért vetette meg Nagy Péter örökségét, aki azért alapította Szentpétervárt, hogy „ablakot nyisson Nyugat felé”, és modernizálja az országot. A reformok és a velük együtt járó brutális elnyomás újra meg újra visszatérő eleme lett az orosz történelemnek: a modernizációt vad megtorlás követte.
Raszputyin nélkülözhetetlenné vált Miklós és Alekszandra számára, mivel képes volt „gyógyítani” a fiuk hemofíliás tüneteit. Vajon hitt a saját képességeiben, vagy csak kihasználta a kétségbeesett családot?
Ezt talán soha nem tudjuk meg. Kétségkívül még az orvosok is meg voltak döbbenve, és zavarba jöttek, mert nem tudták enyhíteni a cárevics szenvedéseit. Több olyan esetről tudunk, hogy miközben a cári család a lengyel erdőségekben tartózkodott, és a trónörökös hirtelen rosszul lett, a gyermek azonnal megnyugodott, amikor Raszputyin hangja elért hozzá a telefonon keresztül. Az orvosok véletlennek, esetleg pszichoszomatikus jelenségnek tartották. A korabeli beszámolók szerint a gyermeket Raszputyin jelenléte és hangja félelmetes külseje ellenére is megnyugtatta. Akár valódi gyógyítás volt ez, akár sarlatánság, lehetetlen bizonyítani, de semmi kétség nincs afelől, hogy Raszputyin rendkívüli befolyásra tett szert. A cárné úgy vélte, hogy a fia egészsége és rajta keresztül az uralkodóház sorsa is az ő kezében van, mert olyan spirituális hatalommal rendelkezik, amivel senki más.
Raszputyin előnyt faragott az orosz arisztokrácia szexuális kilengéseiből az 1917-es forradalomhoz vezető időszakban. Milyen szerepe volt ennek az „erkölcsi fertőnek” abban, hogy markába kaparintotta az előkelőket?
A szex és a forradalom gyakran jegyben jár. Gondoljunk csak a francia forradalom fantazmagóriáira a Marie Antoinette királynéval és más nemes hölgyekkel kapcsolatos sikamlós történetekről. Egyértelműek a párhuzamok a 20. századi Oroszországgal. Az a mendemonda, mely szerint a cárné Raszputyinnal hál, vagy azok, melyekben a lányai is szerepelnek, egyértelműen hamisak. De egy patriarchális társadalomban az ehhez hasonló botrányok alááshatták a cár tekintélyét. II. Miklós naiv volt, amikor megengedte Raszputyinnak, hogy bármikor felkereshesse a cárnét és a palotát, mert ez tovább táplálta a pletykát. Mivel a pletyka teljesen alaptalan volt, sem a cár, sem a cárné nem foglalkozott vele, és ugyanígy nem vettek tudomást a nép körében egyre fokozódó elégedetlenségről és forradalmi hangulatról.
Mennyire tudta Raszputyin befolyásolni a cári uralmat ezekben az években?
Raszputyin befolyása kezdetben nem volt jelentős, de 1915 folyamán drámai mértékben megnövekedett. Raszputyin és a cárné meggyőzte Miklóst, hogy vegye át a hadsereg irányítását, ami katasztrofális döntésnek bizonyult. A cár elhagyta Petrográdot (ez lett 1914-et követően Szentpétervár új neve), és szabad kezet adott a cárnénak és Raszputyinnak a kormányzati kinevezések terén. Tartományi kormányzók tucatjait bocsátották el vagy cserélték le az őket támogatókra, a miniszterelnökök és a belügyminiszter kinevezésébe is beleszóltak: tetszésük szerint alakították át az államigazgatást.
Hogyan erősítette fel Raszputyin befolyását az udvarban – és azt a véleményt, hogy az egész rendszerre veszélyt jelent – Oroszország részvétele az első világháborúban?
Raszputyin befolyása akkor növekedett meg drámaian, amikor II. Miklós a fronton tartózkodott. A cár gyűlölte a politikát és a döntéskényszert: gyönge, de önfejű volt, ami veszélyes kombináció. Jobban szerette a hadsereg főhadiszállásán, Petrográdtól messze zajló életet, és a belügyek irányítását gyakorlatilag a cárnéra és Raszputyinra hagyta. Ők intézték a politikai kinevezéseket a saját érdekeiknek megfelelően, ami komoly zűrzavar forrása lett.
Egyik példája ennek a kezdetben kompetensnek és liberálisnak tűnő Alekszandr Protopopov, aki az Állami Duma alelnöke volt. Ő rajongott a cárnéért, ám előrehaladott szifilisze miatt meggyengült az ítélőképessége. Raszputyin javaslatára az ő hatáskörébe került az orosz vasúthálózat irányítása, ami a városok élelmiszer-ellátása miatt létfontosságú volt. A Protopopov által elkövetett hibák következtében az élelmiszer nem érkezett meg a nagyvárosokba, többek között Petrográdba, ami 1917-ben közvetlenül hozzájárult a februári forradalom kirobbantásához.
Raszputyin meggyilkolásának körülményeit már-már legendák övezik. El tudná mondani, mi történt, és hogy ez Oroszországra milyen hatást gyakorolt?
Raszputyint 1916 decemberében szélsőséges jobboldali reakciósok gyilkolták meg. Az összeesküvés központi figurája Feliksz Juszupov herceg, a cár kedvenc unokahúgának, Irina hercegnőnek a férje, valamint a cár népszerű és sármos unokaöccse, Dmitrij Pavlovics nagyherceg volt. Hozzájuk csapódott még az ultrakonzervatív feketeszázak mozgalmának vezetője, a szélsőséges monarchista és antiszemita Vlagyimir Puriskevics is. Elhatározták, hogy Raszputyint elcsalják a petrográdi Mojka-palotába, a Juszupov család otthonába. Azt ígérték neki, hogy ott találkozhat Irina hercegnővel, aki akkor valójában még a Krímben tartózkodott. Az összeesküvők először ciános süteménnyel kínálták, de úgy tűnt, Raszputyinra nem hat a méreg, ezért többször rálőttek, majd közelről végeztek vele. A későbbi boncolás a merénylet kaotikus és kétbalkezes mivoltát igazolta.
A gyilkosság megdöbbentette a cárt és a cárnét, akik attól tartottak, hogy ez egy nagyobb léptékű palotapuccs első lépése lehet. Petrográdban az emberek ellentmondásosan reagáltak a történtekre: néhányan örvendeztek, de a merénylet valójában még jobban destabilizálta a helyzetet. Raszputyin halála nem hozta meg a várt eredményt: ahelyett, hogy helyreállította volna a rendet, felgyorsította a Romanov-autokrácia hanyatlását.
Az interjút Rindó Klára fordította.
The post Ha nincs Raszputyin, Lenin sem lett volna? first appeared on 24.hu.
