← Vissza a hírfolyamhozGazdaság · Forrás: 444 · Szerző: Bódog Bálint · 2026. 08. 31. 16:37 · 3 perc olvasás
A Varga Mihály vezette MNB közel ezer oldal adattal és információval segíti a végrehajtási visszaéléseket feltáró bizottságot

Közel ezer oldalnyi adattal és információval segíti a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság munkáját a Magyar Nemzet Bank (MNB) – jelentette be az MNB elnöke, Varga Mihály Facebook-videójában. „A bizottság nyolc pontban kérte a jegybank segítségét, a vizsgálatokhoz szükséges statisztikákat és dokumentumokat átadtuk” – mondta Varga.Az MNB többek között követelésekkel kapcsolatos kimutatásokat, a központi hitelinformációs rendszer egyes adatait, illetve az ügyfelek panaszainak elbírálására vonatkozó dokumentációkat adott át a bizottság kérésére.Varga megígérte a bizottságot vezető Toroczkai Lászlónak, hogy a továbbiakban is segítik a munkáját. „A jegybank új vezetése elkötelezett a törvényes, átlátható működés mellett. Minden olyan esetben, ahol törvénytelenség gyanúja merül fel, magunk is megtettük a szükséges feljelentéseket, és így járunk el a jövőben is” – zárta a videót Varga.Átnyálazni százezer oldaltToroczkai a bizottság augusztus 12-i ülésén azt mondta, a következő hónapokban mintegy százezer oldalnyi dokumentumot kell majd a tagoknak áttanulmányozniuk. Az ülésen arról döntöttek, adatokat kérnek be az igazságügyi minisztériumtól, valamennyi kormányhivataltól, a Központi Statisztikai Hivataltól, a Legfőbb Ügyészségtől, a Magyar Ügyvédi Kamarától, a NAV-tól, a Magyar Bírósági végrehajtói Karától, továbbá a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő állandó választott bíróságtól, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, a Magyar Nemzeti Banktól és egy rakás másik intézménytől.A végrehajtási visszaélésekkel foglalkozó vizsgálóbizottság egyike annak az öt parlamenti vizsgálóbizottságnak, amelyet a Tisza Párt hozott létre az elmúlt időszak legnagyobb visszaéléseinek feltárására. Az összes többit tiszás képviselő vezeti, ezt az egyet azonban a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai elnökli, miután Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben látszólag hirtelen felindulásból átadta a pozíciót.A bizottságok létrejöttükkor erős jogosítványokat kaptak, amelyek igazm
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Bódog Bálint · Dátum: 2026. 08. 31. 16:37
Eredeti cikk ↗