A tárcavezető posztjában azt írja, hajnali négy órakor indították újra Borsod-Abaúj-Zemplén megye ötödik legnagyobb településéről a vasúti közlekedést a megyeszékhelyre. A vonatokhoz igazodva elindult egy korábban nem létező, 89-es számot viselő új ráhordó MÁVBusz is Tiszaújvárosban. A miniszter tájékoztatása szerint a vasútvonal újraindulását kedd délután 17 órakor ünneplik meg a helyszínen.
A korábbi tájékoztatás szerint a miskolci vonalon naponta tíz személyvonat közlekedik majd, a menetidő 33 és 38 perc között alakul, a járatok pedig Nyékládházán, Hejőkeresztúron és Sajószögeden is megállnak.
Vasútrombolást próbál helyrehozni Vitézy
A tiszaújvárosi vasútvonal újranyitását még augusztus közepén jelentette be a miniszter. A Tiszaújváros és Miskolc közötti villamosított szakasz egyike volt annak a tíz vasúti mellékvonalnak, amelyeken Lázár János minisztériuma 2023-ban megszüntette a személyszállítást.
Vitézy Dávid korábbi megnyilvánulásaiban többször is vasútrombolásnak nevezte az elődje idején meghozott döntéseket, amelyeket most igyekszik helyrehozni: augusztus elsejével a Komló és Dombóvár közötti vonalat is újraindították.
The post Lázár bezárta, Vitézy újraindította: újra jár a vonat Tiszaújváros és Miskolc között first appeared on 24.hu.




