← Vissza a hírfolyamhozGazdaság · Forrás: 444 · Szerző: Benics Márk · 2026. 09. 01. 10:38 · 3 perc olvasás
Szigorúbb fellépést ígér a kapcsolati erőszak ellen a belügyminisztérium, megerősítenék a távoltartás rendszerét

„Az elmúlt időszakban több olyan konkrét eset is történt, amely ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy mind a kapcsolati erőszakhoz kapcsolódó távoltartás, mind a közlekedés rendjét kirívóan veszélyeztető cselekmények szabályozása terén sürgős jogalkotói lépésekre van szükség” – mondta Facebook-videójában Pósfai Gábor belügyminiszter. Mint az a keddi közlönyből kiderült, a szociális tárcától átkerült hozzá a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásra vonatkozó jogszabályok előkészítése.A Belügyminisztérium szerint a jogszabályoknak a jelenleginél hatékonyabban kell szolgálniuk a megelőzést, és „megfelelő visszatartó erőt kell jelenteniük azok számára, akik mások életét vagy testi épségét veszélyeztetik”.Pósfai jogos társadalmi elvárásnak nevezte, hogy a rendőrök szélesebb intézkedési jogosultságokat kapjanak, és a jelenlegi keretek között is lehetőség legyen szigorúbb büntetések kiszabására.„Ennek megvalósítása érdekében a kapcsolati erőszak visszaszorítása és a közlekedésbiztonság fokozása kapcsán a Belügyminisztérium kidolgozott javaslataival egyeztetéseket kezdeményezünk a szabályozásért felelős tárcákkal”– fogalmazott. A javaslatok közül kiemelte a távoltartás rendszerének megerősítését és kiterjesztését. Indokoltnak nevezte azt is, hogy a bírósági távoltartást hosszabb időre lehessen elrendelni. Emellett arról beszélt, hogy az áldozatok biztonságát veszélyeztető magatartások esetén lehetővé kell tenni a hatóságok korábbi beavatkozását.Pósfai ezután a Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter által kezdeményezett, közlekedésbiztonságról szóló társadalmi párbeszédre tért ki. Mint mondta, annak témái között több olyan kérdés is szerepel, amelyet közlekedésrendészeti szempontból is fontosnak tartanak. A két tárca a kérdőíves konzultáció lezárása után kezdi meg az egyeztetéseket.Augusztus közepén egy Facebook-posztban számolt be arról egy járókelő nő, hogy a Lehel téri metrómegállóban egy erős testalkatú férfi a nyakánál fogva a falhoz
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Benics Márk · Dátum: 2026. 09. 01. 10:38
Eredeti cikk ↗