Az extrém hőség ma már nem kivételes helyzet, hanem egyre inkább a mindennapok része, ami miatt a MÁV-csoportnál dolgozó közel ötvenezer munkatárs munkakörülményein javítani kell – derül ki Hegyi Zsolt legújabb közösségi médiás videójából.
A posztban elhangzik, hogy az idei nyári főszezonban megdőltek az utasforgalmi és a melegrekordok is, ami különösen megterhelő a vasutas és autóbuszos dolgozók számára.
Míg a Volánbusz járműveinek nagy része már klimatizált, a vasúti járművek és személykocsik közel kétharmadában még nincs légkondicionáló. A vágányok mellett vagy a klíma nélküli vezetőfülkékben nem ritka az 50–60 Celsius-fokos hőség. Ennek enyhítésére
- a vállalat idén 50 helyszínen szerelt fel klímaberendezést a legelviselhetetlenebb körülmények között dolgozó munkatársak számára, 2027 nyaráig pedig további 300 munkahelyen valósul meg hasonló fejlesztés.
- Ezen túlmenően idén ősszel külön program indul a legrégebbi, de még 3–5 évig biztosan forgalomban maradó járművek – köztük régi mozdonyok és HÉV-szerelvények – vezetőfülkéinek klimatizálására.
A videóban elhangzik, hogy a munkáltatónak haladéktalanul lépnie kell a dolgozók egészségvédelme érdekében, amíg a négy-öt év múlva beérkező, új beszerzésű járművek végleg meg nem oldják a helyzetet.
The post Átfogó klímatizálási programot indít a MÁV a dolgozók védelmében first appeared on 24.hu.



