← Vissza a hírfolyamhozKülföld · Forrás: 444 · Szerző: Benics Márk · 2026. 09. 01. 11:01 · 2 perc olvasás
Újraindult a vasúti közlekedés Tiszaújváros és Miskolc között

„Hajnali négy, Tiszaújváros - Lázár János három éve bezárta, ma reggel mi újraindítottuk Borsod-Abaúj-Zemplén megye ötödik legnagyobb településéről a vasúti közlekedést a megyeszékhelyre, Miskolcra” – írta a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Azt is bejelentette, hogy elindult egy korábban nem létező, a vonatokhoz csatlakozó, 89-es számot viselő új ráhordó MÁVBusz is a városban. Vitézy a június végi kormányinfón jelentette be, hogy Dombóvár-Komló mellett szeptember 1-jétől Miskolc és Tiszaújváros között is újraindul a vasúti személyforgalom. A döntés szimbolikus, az érintett két vasútvonalat ugyanis Vitézy elődje, Lázár János záratta be 2023-ban.Lázár 2023-ban 10 mellékvonalat záratott be. A tizenegyedik a nagykereki vonal lett, amin 2025 októberében állították le a személyforgalmat, mert akadályozta a kínai CATL-akkumulátorgyár és a debreceni repülőtér bővítését. A MÁV azt ígérte, hogy új nyomvonalat építenek majd, konkrét határidőt azonban nem határoztak meg a projekt befejezésére. Vitézy Dávid a miniszteri meghallgatásán azt mondta, hogy le kell zárni a vasútrombolás korszakát, ezért felülvizsgálják a Lázár által bezárt vasútvonalak kérdését. Hozzátette, hogy nem véletlenül ment el a választás után a lezárt komlói vonalhoz.
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Benics Márk · Dátum: 2026. 09. 01. 11:01
Eredeti cikk ↗