Eperjes Károly a lányával, Eperjes Borbálával közösen adott interjút a 777 YouTube-csatornán, melyben a Kossuth-díjas színművész a Független Kisgazda Párt által is előszeretettel használt „Isten, haza, család” szlogenről is elmondta véleményét. A beszélgetésből kiderült, hogy családja megkérte a színészt, hogy róluk ne beszéljen a nyilvánosság előtt, ami olykor nehézséget okoz Eperjes számára.
Minden színésznek vagy zenésznek vagy képzőművésznek így van: az egész életem egy kicsit ott van a központban, szabad így mondanom. És ők ebből szeretnének kimaradni. Ez az igazság. És én ezt meg is értem, de nem tudom teljesen elvonatkoztatni magamat. Ugyanis nekem van egy erős megjegyzésem, hogy szerintem szamárság az »Isten, haza, család«. Szerintem az »Isten, család, haza«, az a helyes. Mert az első identitásunk az Istennel való kapcsolat, a második a családunk. Nemzethez tartozni, az meg szellemi-lelki döntés. Az nem csak, nem faji kérdés
– idézi a 168.hu Eperjes Károlyt, aki egyébként erről már lapunknak adott interjújában is beszélt, néhány évvel ezelőtt.
„A haza sosem előzheti meg a családot, ugyanis szerintem csak rendes, Isten-hívő családtagokból lesz rendes hazafi. A normalitás is ezt a sorrendet követeli, hiszen előbb születünk családba, a nemzethez tartozás szellemi, lelki döntés” – mondta akkor.
The post „Szerintem szamárság az »Isten, haza, család«” – Eperjes Károly nem ért egyet a sorrenddel first appeared on 24.hu.


