Nem automatikusan reagálnak, hanem az emberekhez hasonlóan önkontrollt gyakorolnak a kutyák, amikor megtiltunk nekik valamit – derül ki az ELTE és a HUN-REN kutatóinak új tanulmányából. Ez egyben azt is jelenti, hogy tudatos erőfeszítésre és akaraterőre van szükségük ahhoz, hogy gazdájuk parancsára ne nyúljanak hozzá egy érdekes vagy ízletes dologhoz.
A szakértők erre abból következtetnek, hogy a kutyák agyi aktivitása az emberi önkontroll idegrendszeri jellegzetességéhez hasonló mintázatot mutat, amikor visszafogják viselkedésüket. Az EEG-vizsgálatok alapján a kutyák homloklebenyében fokozott frontális théta-aktivitás mérhető, mikor ellenállnak az ösztönös reakciójuknak – olvasható az ELTE közleményében.
A kutatás jelentősége túlmutat azon, hogy bővíti ismereteinket a kutyák agyműködésével kapcsolatban: emberi jelenségek jobb megértésében is segíthet. Gácsi Márta, a kutatás egyik vezetője szerint, mivel a kutyák gyorsabban élnek és öregszenek az embereknél, de ugyanabban a környezetben élnek, egyes fejlődési folyamatokkal és életkorral összefüggő tényezőket hatékonyabban tudunk vizsgálni náluk, mint az emberi populációkban.
Az embereknél a homloklebeny működésének zavarai az ADHD-ban és az abnormális testsúlygyarapodásban is szerepet játszanak. Ha a kutyáknál mérni tudjuk a homloklebeny bevonódásának EEG-korrelátumait, az lehetővé teszi egyes viselkedési és idegrendszeri hasonlóságok feltárását, és ezáltal pontosabb előrejelzéseket is készíthetünk az emberi folyamatokról
– idézi a közlemény Kiss Annát, a kutatás másik vezetőjét.
További tudományos érdekességek a kutyákról alábbi cikkeinkben olvashatók:
- Az emberiség egyik legnagyobb rejtélyének megválaszolásában segíthetnek a kutyák
- Bizonyították, hogy felismerik az emberi érzelmeket a kutyák
- Nem igaz, hogy egy kutyaév hét emberinek felel meg
- Ezek a kutyafajták a leginkább farkasok
- Olyan képességet azonosítottak a kutyáknál az ELTE kutatói, amiről eddig azt hitték, csak embereknél jelenik meg
The post Érdekes agyműködési mintázatot figyeltek meg a kutyáknál first appeared on 24.hu.



