Én magam is láttam a Schadl Györgyhöz kötödő, ma reggel megjelent híreket. Engem ugyanúgy felháborít, mint minden magyar embert – mondta Magyar Péter a tájékoztatón, utalva arra a cikkre, amely lapunkban jelent meg csütörtök délelőtt. E szerint Schadl felesége tavaly 105 millió forintot keresett úgy, hogy a státusza jelenleg megvádolt és felfüggesztett végrehajtó.
Magyar kiemelte, mindez azért is történhetett meg részben, mert jelentősen elhúzódott a büntetőeljárás, ezért utasította Görög Márta igazságügyi minisztert, hogy gyorsítsa fel a végrehajtási rendszer teljes átalakításának előkészítését, a szükséges jogszabályi környezet megteremtését.
„Hogy mielőbb léphessünk ebben, és ezt az egész bűnszervezetet, ezt a kamarát eltöröljük” – jelentette ki.
The post A kormány a 24.hu cikke hatására felgyorsítja a végrehajtási rendszer átalakítását first appeared on 24.hu.




