← Vissza a hírfolyamhozÉletmód · Forrás: 444 · Szerző: Jelinek Anna · 2026. 09. 05. 14:54 · 2 perc olvasás
Elrendelték a Soroksári úton halálos balesetet okozó férfi letartóztatását

Elrendelte a bíróság a Soroksári úton halálos balesetet okozó férfi letartóztatását – írja szombati közleményében a Fővárosi Törvényszék. Az ügyészség szökés, elrejtőzés veszélye miatt, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indítványozta a gyanúsított letartóztatását.Csütörtökön egy ember életét vesztette, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton. A baleset következtében a vétlen sofőr, egy 62 éves férfi a helyszínen életét vesztette, utasát a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a másik autó vezetője és utasa az elsődleges adatok szerint könnyű sérülést szenvedett. Mint írták, a baleset feltételezett okozójánál pedig pozitív lett a kábítószer-gyorsteszt.A történtek után a rendőrség halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben. A 34 éves sofőrt már korábban is ítélték el kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt, ami a bíróság szerint arra utalhat, hogy nem csak alkalomszerűen használhatott drogokat. A gyanúsítottat azonban sem a vele szemben korábban indult szabálysértési eljárások, sem a vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárás nem tudta visszatartani attól, hogy újabb bűncselekmény elkövetésével váljon gyanúsíthatóvá. Most a történtek miatt pedig kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntetendő.
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Jelinek Anna · Dátum: 2026. 09. 05. 14:54
Eredeti cikk ↗