Futó Csaba
Donald E. Westlake: Emlékezet (Agave Könyvek, 2023, 384 oldal)
Megvan az az érzés, amikor beakad egy lemez, ami időnként akár még úgy is hangozhat, mintha egy jól elkapott ütem lenne, de összességében nyugtalanító és legszívesebben minél hamarabb véget vetnénk neki? Hasonlót éltem át, amikor Donald E. Westlake Emlékezet című könyvét olvastam, amiből volt, hogy csak egy-két oldalt bírtam el, máskor jobban haladtam, de mégis végig azt vártam, bárcsak befejezném.
Egyszer már nekifutottam egy Westlake-darabnak, de a Nagy zöld balhéról valamiért korán lepattantam. Most krimire vagy thrillerre vágytam volna, nem is tudom, hogy melyik útvonalon jutottam el végül az író halála után, posztumusz megjelent Emlékezethez, ami viszont egyik stílusnak sem igazán felel meg. Ez persze nem feltétlenül gond, ahogy az elől sem hajoltam el rögtön, hogy helyette egy nyomasztó, sokszor idegesítő könyvélményt kaptam.
A főszereplő Paul Cole, egy felszarvazott férj által a könyvben viszonylag hamar fejbe vert színész, akinek ettől a ponttól kezdve problémái akadnak a memóriájával. Westlake ezt a történetet 384 oldalon keresztül cizellálja, és sokszor juthat el az olvasó arra a pontra, hogy inkább leteszi a könyvet, mert fárasztó. Ugyanakkor legalább ennyire ijesztő is megélni Cole vívódását azzal, ahogyan napról napra szakad el az addig jól megszokott és felépített egzisztenciájától, egyúttal válik egy kiszolgáltatott, még az ismerősei számára is bosszantóan kezelhetetlen személlyé.
Bennem sokszor merült fel a kérdés, hogy vajon én magam mihez kezdenék olyan helyzetben, mint a főszereplő. Találnék megoldást? Jobban tudnám menedzselni, hogy időnként azt sem tudom, ki vagyok? Létezhet olyan, hogy egy felnőtt ember egyszerűen nemcsak elfelejt mindent, hanem mások emlékezetéből is eltűnik? Alakulhat ki igaz szerelem lenézésből és szánalomból, mégis őszintén? Tényleg lehet ennyire magányosnak lenni egy nagyvárosban, akár egy akkorában is, mint New York? Az egyén határozza meg a célt, vagy fordítva történik az egész folyamat?
Kínzó kérdések ezek, amik közül nem egy betalál és elgondolkodtat olvasás közben – még ha a valamiből induló, de a tulajdonképpen a semmibe tartó, kicsit vontatott és összességében lelombozó történet nem feltétlen az, amit egy házibuli konyhajelenetében csípőből ajánlanánk bárkinek.
Polák Zsóka
Nirmal Purja: Beyond Possible (Hodder & Stoughton, 2020, 320)
A világ egyik legismertebb hegymászójának könyvét nem most olvastam először: még azelőtt akadt a kezembe, hogy leigázta volna a Netflixet, és ellentmondásos hírű celebmászó vált volna belőle. Akkoriban azonban még csak egy furcsa, és kétségtelenül rendkívüli képességekkel rendelkező csodabogárnak tűnt, aki jóformán a semmiből érkezve találta ki, hogy rekordsebességgel mássza végig a világ tizennégy 8000 méteres csúcsát. Meg is tette – azóta kiderült, két hegy esetében nem érte el a főcsúcsot, így vissza kellett térnie, a gyorsasági rekord így megkérdőjelezhető –, és erről könyvet is írt. Már a Beyond Possible-ben is kirajzolódik Purja ellentmondásossága: a lenyűgöző teljesítményhez hatalmas adag egó párosul, amely későbbi karrierje során komoly támadófelületet adott a kritikusainak.
Az, hogy újra kezembe vettem a könyvet, a közelmúltban történt sajnálatos tragédiának köszönhető:
The post Memóriavesztés, lavinák, abúzus és egy rossz vicc – ezeket olvastuk augusztusban first appeared on 24.hu.
