Az áldozat ügyvédje szerint a közfelháborodás miatt kötelezte a Kúria új eljárás lefolytatására a bíróságot a Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt szexuális erőszak ügyében, derült ki az RTL Híradó riportjából.
Az ügy 2021-re nyúlik vissza, amikor a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyik hallgatója feljelentette férfi hallgatótársát, mert állítása szerint a kollégiumban a beleegyezése nélkül létesített vele szexuális kapcsolatot. A férfit később felmentették, mert a bíróság szerint a nő nem tanúsított olyan mértékű fizikai ellenállást, amely alapján a cselekmény a hatályos jog szerint szexuális erőszaknak minősült volna. Az ítélet később komoly hallgatói tiltakozást váltott ki, majd a beleegyezés jogi szabályozásának megváltoztatása is napirendre került.
Fordulat a szexuális erőszak ügyében
Először a Fővárosi Főügyészség tudomásul vette a felmentő ítéletet, később azonban felülvizsgálati indítvány nyújtottak be a Kúriának. Ott a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezték, és új eljárásra utasították a bíróságot, mert úgy látták, hogy
az elsőfokú ítélet alapján a szexuális erőszak megállapítása is lehetséges.
Az áldozat védője, Keviczki István az RTL-nek nyilatkozva azt mondta:
A cselekmény azon részét, amikor már az alvó sértettel kezdett közösülni a vádlott, ezt nem értékelte kellőképpen az elsőfokú bíróság. Az valójában egy védekezésre képtelen személy ellen elkövetett cselekmény, és ebben az értelemben automatikusan erőszaknak minősül.
Az ügyvéd szerint az, hogy végül a Kúriához került az ügy, csak a közvélemény nyomásának köszönhető, az ügyészség ezért lépett.
Tudomásul vették az elsőfokú ítéletet, csak olyan közfelháborodás alakult ki, hogy úgy gondolták, felül kéne értékelni az álláspontjukat
– fogalmazott Keviczki István.
A Büntető Törvénykönyv esetleges módosításáról az RTL megkérdezte az Igazságügyi Minisztériumot, a tárca türelmet kért a válaszadást illetően.
Tavaly a sértett jogi képviselőjével és Patent nőjogi egyesület jogászával jártuk körbe, miért menthették fel a férfit, és miért kontraproduktív a jelenlegi szabályozás, ami azt várja el az áldozatoktól, hogy látványosan küzdjenek az erőszakhelyzetekben.
The post Ha nincs közfelháborodás, nem jut el az ügy a Kúriáig – fordulat a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt szexuális erőszak ügyében first appeared on 24.hu.





