← Vissza a hírfolyamhozBelföld · Forrás: 444 · Szerző: Kolozsi Ádám · 2026. 09. 06. 09:32 · 3 perc olvasás
Nem is volt valójában pontrendszer Ungerék kiválasztásánál az NVHH-pályázaton

Nem volt objektív pontrendszer a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetői pályázatán, az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága enélkül döntött arról, hogy melyik három jelöltet választják ki a sok pályázó közül - mondta a végül Unger Anna jelölését hozó folyamatról Hallerné Nagy Anikó parlamenti alelnök a Telexnek..„...nem volt ilyen pontokban kifejezhető, objektív rendszer, mert sok szempontot nem lehetett pontrendszerbe rendezni”- mondta a vele készült interjúban Hallerné, aki a pályázatokról döntő Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottságnak is tagja, így végig részt vett a folyamatban.Ez azért is érdekes, mert korábban még a Tisza-frakció közleménye is azt állította, hogy „a nyílt pályázatra jelentkezettek közül a bizottság által kapott értékelések alapján választották ki a három legtöbb pontot kapott pályázót, akiknek a meghallgatását kezdeményezte a bizottság”. Ehhez képest Hallerné a Telex felvetésére, hogy miért nem hozták nyilvánosságra az elbírálás pontrendszerét, és miért zárt ülésen döntött végül a bizottság, azt mondta, hogy nem is volt semmiféle pontrendszer. Ezt azzal indokolta, hogy a politikai kockázatokat vagy az összeférhetetlenségi problémákat úgysem lehetett volna pontokkal kifejezni.Az NVHH élére a parlamenti bizottság végül Unger Annát jelölte, ami a tiszás közvéleményen belül is okozott felzúdulást, sokan inkább Ligeti Miklóst tartották volna alkalmasnak. Hallerné szerint a vitákat kikerülhették volna, ha nyílt pályáztatás helyett egyszerűen kijelöltek volna valakit a posztra, de ők, mint mondja, az átláthatóság és a demokrácia jegyében a nehezebb utat választották, amivel „megnyitottunk egy olyan csapot, amivel olyasmi is kiömlött, aminek talán nem kellett volna”.
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Kolozsi Ádám · Dátum: 2026. 09. 06. 09:32
Eredeti cikk ↗