Mint azt megírtuk, idén Puskás-Dallos Bogi váltotta Tóth Gabit a szombaton elstartolt Megasztár zsűripultjában, és az énekesnő (aki ki tudja, miért, de férjezett neve nélkül szerepel a tehetségkutatóban) már az első adásban kifigurázta elődjét. Egyebek mellett azzal viccelődött, hogy „mindjárt leteszem az érettségit”.
Mint ismert, Tóth Gabi középiskolásként indult a 2005-ös Megasztárban, és később a műsor és a vele járó elfoglaltságok, valamint a napi négy óra vonatozás – Budapest és Tapolca között – miatt úgy döntött, hogy felfüggeszti a tanulmányait, és nem érettségizett le.
Dallos Bogi elnézést kért
Vasárnap este Dallos posztolt a közösségi oldalára egy rövid és tömör bocsánatkérést, talán épp a nézői reakciók miatt.
Mivel egy versenyző összekevert minket az előző zsűritagokkal, arra gondoltam, csinálok egy viccet ebből a félreértésből. Nagyon sajnálom, hogy ezzel Gabit megbántottam vagy rossz érzést keltettem. A hölggyel egyébként utána tisztáztam is a helyzetet. Nekem egyáltalán nincs ellenemre a bocsánatkérés, úgyhogy ezúton is elnézést kérek mindenkitől, akit ez a vicc rosszul érintett.
Tóth Gabi ezt reagálta
A videóban először a tehetségkutató új évadáról mondta el a véleményét.
Viccesnek találom, hogy ott sem ülök, és még mindig velem foglalkoznak, mert úgy látszik, hogy így tudják eladni a műsorukat. Úgyhogy innen is csak annyit üzenek: szívesen! És még pénzt sem kellett adnotok érte!
– mondta az énekesnő, majd így folytatta:
Látom, hogy Dallos Bogi a pillanat hevében nagyon jó humorral próbál parodizálni, és bedobta, hogy »megyek, és leérettségizem«. Úristen, még sosem hallottuk! Tök jó! A zsűripultban nagyon nagy szükséged lesz az érettségire. Nem, oda tehetségre van szükség, meg hangra, meg dalokra. De legalább neki van érettségije!
The post Dallos Bogi: Nagyon sajnálom first appeared on 24.hu.




