Sokan valódi rendszerváltásnak tartják, mások idézőjelbe teszik, vagy ironikusan használják a kifejezést. Akárhogyan is, április 12-e óta egy másik országban élünk, legalábbis ami a közös dilemmáinkra adott válaszokat illeti. Pörög az abszolút filmszínház, amelyet nemcsak élőben nézünk, hanem bizonyos értelemben szereplőivé is váltunk. Idén elmaradt a nyári pangás: forró ügyek sorjáztak a hőkupola alatt. Egymást követik az elemzések, kommentek és publicisztikák a köztársasági elnök jelöléséről, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökválasztása körüli anomáliákról, Unger Anna személyéről, végzettségéről és kinézetéről, az úgynevezett Facebook-kormányzásról, a Tisza Párt és a társadalom nászutas időszakának végéről vagy éppen a paksi atomerőmű, a klímaváltozás és az elhanyagolt magyarországi vízgazdálkodás kapcsolatáról.
Éppen ezért én most nem ezekről szeretnék írni, hanem inkább a véleménybőség mögött álló okokról. Ezek közül pedig a legfontosabb az átmenetiség. Két korszak közötti senkiföldjének eseményeit elődeink sokszor hézagosan vagy utólag dokumentálták, és az is igaz, hogy sokkal kevesebb eszköz állt ehhez a rendelkezésükre. De hiába tudjuk, mikor volt a kékcédulás választás, a négyigenes népszavazás vagy a taxisblokád, mikor verték ki az első téglát a berlini falból, és melyik napon történt a fülkeforradalom, hogyha nem látjuk, hogy a rendszerek nem napokon, hanem hónapokon, éveken fordultak meg. Olyan időszakokban zajlik a változás, amikor nincsenek szabályok, amikor egyszerre vannak érvényben régi és új normák, vagy amikor korábban nem létező szabályokat kell kitalálni.
The post Hermann Veronika: Egyszer már megtörtént – most is attól félünk, hogy félresiklik a rendszerváltás first appeared on 24.hu.
