A Sansz három kis csodája

Ha a szerző igazán szerencsés, akkor a hosszan dédelgetett könyve egyszer csak saját lábra áll, és olyan helyekre jut el, amelyekre alkotója nem is gondolt. Elmesélem három kalandját.KeszthelyAz első a keszthelyi könyvtárban történt. Itt elég sokat forgolódtam kamaszként, és itt esett meg az első közszereplésem is, amikor középiskolás kékharisnyaként kérdezgettem Kukorellyt. A Sansz megjelenése után egy ponton eszembe jutott, hogy vajon megvan-e a könyv a Fejér György Városi Könyvtárban. Persze, minden könyvtár öröm, ahova az ember könyve bekerül, és ott várja az olvasókat évtizedekig – de azért a szülővárosom mégis különleges.És hát mit látok a katalógusban? Nem is egy, hanem két példány, amelyek közül az egyik nyár eleje óta folyamatosan ki van kölcsönözve, a másiknál viszont az a megjegyzés szerepel:„Éjszakára kölcsönözhető” – mi lehetne ennél romantikusabb?Aztán az úgynevezett kivonaton akadt meg a szemem, ide általában a fülszöveget szokták bemásolni a könyvtárosok. De nem az Ismeretlen Könyvtáros, aki egyszerre szakszerű és szubjektív kis miniesszét kanyarintott oda: „A mű tényirodalmi, memoár kötet, ezért a lineáris cselekmény helyett egy valós életút drámai törését követi végig az olvasó, ha Urfi Péter betegségének dokumentarista pontossággal megrajzolt képeit követi nyomon. Az újságíró szerző - akinek lételeme a nyelv - megrázó belső monológjai és reflexiói abból a pillanatból fakadnak, amikor egy este hirtelen nem találja a szavakat, és beszélni sem tud. Ez a neurológiai tünet (afáziás roham) vezet el a diagnózisig, a rosszindulatú agydaganatig. A cselekmény két szálat fon egybe. Az egyik a külvilág, a koronavírus-járvány kaotikus, időszaka, amelyet a szerző eredetileg krónikásként akart feldolgozni. A másik, az író belső, intim világa, a leletek, a kontrollvizsgálatok, a műtétek és az a tudat, hogy a statisztikák szerint betegsége csupán néhány év túlélést enged. Urfi Péter eredetileg egy tiszta járványkrónikát tervezett írni, ezért a könyvben felbukkanó