A kézzel írott levelek ellenállhatatlan ereje

Miközben azon gondolkoztam, miért olyan vadul népszerű Virginia Evans csendes, finom regénye, amely mentes minden szenzációtól, botránytól, és konkrétan egy sokat levelező nyugdíjas nő belső világáról szól, szembejött a New York Times cikke, amely némi magyarázattal szolgált.Arról szól, hogy egyre kelendőbbek azok az appok, amelyek valamilyen játékos módon lassítják az online üzenetek kézbesítését. Igen, konkrétan emberek százezrei fizetnek már azért, hogy a haverjuknak küldött mém ne egy szempillantás alatt, hanem mondjuk napokkal később érkezzen meg. Az egyik app a postagalamb tempójában továbbítja a leveleket, a másikban ezer állat közül lehet választani. A felhasználók arról számolnak be, hogy elkezdték várni, mikor érkezik már meg a küldeményük, és egyre több energiát fektettek azok megfogalmazásába. Már nem csak vicces emojikat dobtak egymásnak, hanem hosszabb, megfontoltabb üzeneteket.Az elmúlt hónapokban berobbanó appok fejlesztői és felhasználói egyaránt arról beszélnek, hogy szétszedi az agyukat a folyamatos kommunikáció, és valami másra, lassabb és mélyebb kommunikációra vágynak. Az már más kérdés, hogy ezek a tömegek az online jelenlét elburjánzására is csak online megoldást tudnak elképzelni, miközben van erre egy jól bevált, ősi módszer. Levelezésnek hívják.A korszerűtlenség korszerűségeVirgina Evans feel-good sikertörténéte épp attól csodálatos, hogy tényleg szinte minden elemében valószínűtlen. Mintha egy bukásra ítélt filmes karaktert látnánk: egész életében írni akart, ott lapul a fiókjában hét regény, de senki, tényleg még a legmarginálisabb kiadó se akarta megjelentetni. A koronavírusjárvány alatt jutott el arra a pontra, hogy beletörődjön a sorsába, mégis minden nap írt, mintegy önmagának. Hajnalban, 5 és 7 között mindig ott ült a kis lakásuk kamrájában, mielőtt a gyerekeit iskolába vitte és bement dolgozni. Így készült A levélíró, amit nem is akart odaadni az ügynökének, úgyse adja ki senki.Majd' negyvenéves volt, amikor elkészült ezzel a levél