← Vissza a hírfolyamhozTech · Forrás: Qubit · Szerző: Dippold Ádám · 2026. 09. 21. 16:23 · 3 perc olvasás
Találtak egy középkori várat Írországban

Tadhg O’Keeffe, a Dublini Egyetem építészettörténésze megtalálta az elveszett Roebuck-várat – méghozzá a campuson, az épület ugyanis egészen a közelmúltig az egyetem jogi karának adott otthont. Mint kiderült, a viktoriánus stílusban épült épülethez nem bontották el a régi falakat, így a ház az eredeti vár falaira, illetve azok köré épült, az eredeti részletek pedig még mindig kivehetőek a figyelmes szemlélő számára. Korábban azt hitték, hogy sok más romos középkori épülethez hasonlóan ennek a köveit is elhordták, de nem ez volt a helyzet: O’Keefe szerint a belső tereken még látszik a középkori eredet, ha pedig egybevetik a a homlokzat képét egy, a romos várról készült 1765-ös festménnyel, kívül is akadnak árulkodó nyomok. A képet Gabriel Beranger holland festő készítette. Az akvarelleken Beranger a romos épületet örökítette meg, de a fontosabb részek még így is kivehetőek maradtak. A vár eredeti belső udvara is megmaradt, ez megegyezik a mostani épület hátsó udvarával.Beranger apróbb részleteket is megörökített a képen, ezek segítették a történészt a nyomozásban, amihez régészeti feltárásra sem volt szükség: az elveszett vár mindvégig ott állt az egyetemi campuson. A felfedezés azt is jelenti, hogy O’Keeffe nemcsak a Roebuck-várat találta meg, hanem a campus legrégebbi épületét is – sőt, egész Írország legrégebbi egyetemi épületét.A vár a 13. században épült, utána többször átépítették, az 1641. októberi ír felkelés alkalmával súlyos károkat szenvedett. Új formáját (szintén többszöri átépítés és felújítás után) a 19. század közepén nyerte el. Állítólag itt szállt meg II. Jakab angol, ír és skót király is, de ezt történelmi tények nem támasztják alá – így is jutott elég illusztris vendég és tulajdonos a kastélynak. O’Keeffe szerint a felfedezés azért is fontos, mert a középkori épületek Dublinban ritkák, és minden egyes lebontott épület veszteség a történettudomány számára – annál is inkább, mert a normann építészeti emlékek különösen ritkának számítanak az országban
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: Qubit · Szerző: Dippold Ádám · Dátum: 2026. 09. 21. 16:23
Eredeti cikk ↗