← Vissza a hírfolyamhozKultúra · Forrás: 444 · Szerző: Gazda Albert · 2026. 09. 21. 18:12 · 3 perc olvasás
Hamu és Louise – elvetélt emberkísérlet a budapesti filmmaratonon

A krumplileves legyen krumplileves, a maraton meg legyen maraton, annál inkább, hogy egy elvetélt maratont még félmaratonnak se lehet nevezni. Vagyis lehet, csak nem helyénvaló.Minden adott lett volna – egyéb kötelezettségeimből kifolyólag csak vasárnap, de akkor simán –, hogy értelmes emberkísérletképpen öt filmet nézzek meg gyors egymásutánban. Mármint moziban, a Budapesti Klasszikus Filmmaratonon. Rövidítve: BKFM. (Miszerint: „a Budapesti Klasszikus Film Maratont a három legjelentősebb, filmörökséget bemutató európai fesztivál között tartják számon a nagyvilágban, a bolognai Il Cinema Ritrovato és a lyoni Lumière Fesztivál mellett.”) Az első előadás délelőtt negyed 12-kor kezdődött a különböző helyszíneken, az utolsó este 8-kor – vagy kicsit később –, és a közbeesők is, amik érdekeltek, mind úgy, hogy odaértem volna mindegyikre.Végül azonban ilyen-olyan okokból megálltam háromnál. Hogy egyébként a Queen-koncertfilmet és az esemény összes sztárvendégét is kihagytam – Pawel Edelmant, Mohsen Makhmalbafot, Mathieu Kassovitzot –, azt külön ne is feszegessük.Úgyhogy előbb arra gondoltam, hogy nem is írok az egészről semmit – lásd a szembeszökő különbségeket a maraton, az elvetélt maraton és a félmaraton között –, ám később újraértékeltem ezt. Már csak azért is, mert maga a BKFM szuper dolog, és ezt illik rögzíteni. Meg azért is, mert érdekes, hogy hogyan működnek híres – vagy nem annyira híres – művek, amiket vagy láttam régen, vagy nem, de nyilván más a kontextusuk most.A Nemzeti Filmintézet fesztiválját szervező szervezők azt írják eseményértékelő közleményükben, hogy több mint 10 ezer nézője volt a több mint 100 előadásnak. Ebből hat alkalommal voltam ott én is valamelyik mozi valamelyik termében, csütörtökön, pénteken és szombaton egyszer-egyszer, a zárónapon tehát háromszor. A vasárnapi ötöshöz vagy a Toldiban kellett volna pluszban a Kertész Mihály rendezte Dodge City és a francia–belga–libériai Őrült Johnny, vagy a Virradat c. Murnau-ősklasszikus és Tarr Béla Ká
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Gazda Albert · Dátum: 2026. 09. 21. 18:12
Eredeti cikk ↗