Bántalmazta és megöléssel fenyegette a nagymamáját egy miskolci férfi ittasan. A Miskolci Járási Ügyészség minősített személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi tavaly augusztusban, az egyik este megjelent a nagyanyja miskolci lakásán, aki beengedte. Miután látta, hogy az unokája ittas, felszólította, hogy távozzon. A férfi azonban nem volt hajlandó erre, a konyhában leült, és kiabálva trágár módon szidalmazta a nagyanyját.
Leterítette a nagynénje
A férfi a nagyanyját csuklójánál megragadta, erősen megszorította és csavargatta a kezét, miközben megöléssel fenyegette. Az asszony többször kérlelte, hogy engedje el, de ez nem hatott az unokájára. Időközben a lakásba érkező nagynénje kiabált rá, követelve cselekménye abbahagyását.
Az elkövető végül elengedte a nagyija csuklóját, de nekilökte a szoba ablakának. A támadó ezt követően felvett egy nehéz konyhai faszéket, és hozzá akarta vágni a rokonaihoz, azonban a nagynénje ki tudta venni a kezéből, illetőleg lenyomta a földre, majd pedig kiterelte a lakásból. A férfi visszajött a lakáshoz, a bejárati ajtót ütötte, rúgta, és azt kiabálta, hogy mindannyian meg fognak halni. A nagymama végül értesítette a rendőrséget.
Az asszony a cselekmény következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a büntetett előéletű férfire, azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót.
Egy másik nagymamára vasvillával támadtak, amikor sétált a hétéves unokájával.
The post „Mindannyian meg fogtok halni!” – székkel akarta agyonverni rokonait az unoka first appeared on 24.hu.




