Donald Trump amerikai elnök kedden azzal fenyegetőzött, hogy megsemmisítheti Iránt, ha nem sikerül megállapodni a háború lezárásáról, de emellett arra is utalt, hogy hamarosan létrejöhet a megállapodás a felek között.
„Nagy döntést kell meghoznom” – mondta Trump az ENSZ Közgyűlésén tartott beszédében, New Yorkban. „Születik-e olyan megállapodás Iránnal, amely lehetővé teszi számukra, hogy újjáépítsék az országot, és minden korábbinál erősebbek legyenek? Vagy inkább gyorsan megsemmisítem az Iszlám Köztársaságot, hogy esélyük se legyen arra soha többé, hogy embereket gyilkoljanak és országokat semmisítsenek meg?”
Az iráni fegyveres erők keddi közleményükben „propagandának” minősítették Trump ENSZ-ben tett kijelentéseit, és azt írták, hogy készen állnak arra, hogy még súlyosabb csapásokat mérjenek a támadóikra.
Mindeközben a színfalak mögött folytatódtak az egyeztetések a csaknem hét hónapja tartó konfliktus lezárásáról. Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja szerint órákig tárgyalt a két ország delegációja.
Trump nem először fenyegetőzik Irán elpusztításával. Korábban azt üzenete az irániaknak, hogy a pokolban fognak égni, és a civilizációjuk eltörlését is belengette.
(Reuters)
The post Trump belengette, hogy megsemmisíti Iránt first appeared on 24.hu.




