Házkutatást tartottak az Alapjogokért Központ háttércégénél, valamint a céggel kapcsolatban álló, egykori külföldi tisztségviselő címén – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a rendőrség honlapján szerda kora délután.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Vagyon-visszaszerzési Hivatal Nemzetközi Osztálya hűtlen kezelés miatt folytat eljárást ismeretlen tettessel szemben az Alapjogokért Központ közpénzből finanszírozott háttércégével kapcsolatban. Az eddigi adatok szerint a kft. havonta 3,5 millió forintot meghaladó megbízási díjért foglalkoztatott egy jelenleg nemzetközi körözés alatt álló, volt külföldi tisztségviselőt, miközben csupán minimális munkát végzett a cégnek.
A nyomozók ma kutatásokat tartanak a gazdasági társaság budapesti épületeiben, a társaság könyvelőcégénél, valamint a kft.-vel kapcsolatban álló egykori, külföldi tisztségviselő utolsó ismert magyarországi tartózkodási helyén is. Ennek során iratanyagokat, dokumentumokat, szerződéseket, számlákat, fizetési jegyzékeket foglalnak le a helyszínen. Emellett adatokat mentenek a cég szerveréről. Ezzel párhuzamosan több tanút hallgatnak ki.
A lefoglalt eszközöket, adatokat ezt követően fogják vizsgálni, elemezni, hogy teljes körűen feltárják az ügyet, és jogsértés esetén a felelősségre vonás is megtörténhessen.
Romanowskiig érhetnek a szálak
Bár a rendőrség nem nevezte meg a szóban forgó személyt, azt már április óta tudni lehet, hogy a hazájában körözött lengyel politikus, Marcin Romanowski egy olyan lakásban lakik, mely minden jel szerint ezer szálon kötődik az Alapjogokért Központ operatív igazgatójához és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány egyik kuratóriumi tagjához is. Romanowski ellen azóta is nemzetközi elfogató parancs van érvényben.
Az Alapjogokért Központot 2013-ban alapították Budapesten, mégpedig azzal a céllal, hogy „megőrizze a nemzeti identitást, a szuverenitást és a keresztény hagyományokat a globalizáció és a geopolitikai változások közepette”. A központ a saját meghatározása szerint jogi és politikai kutatásokat folytat, különös tekintettel az alkotmányjogra, az uniós jogra és a globális politikai eseményekre. A központ 2024 márciusában Madridban irodát nyitott, hogy erősítse hálózatát.
A központ főigazgatója SzánthóMiklós, stratégiai igazgatója Kovács István, operatív igazgatója Törcsi Péter.
The post Házkutatást tartottak az Alapjogokért Központ háttércégénél first appeared on 24.hu.




