Újra fogadja a betegeket a szegedi koraszülött intenzív osztály, miután egy multirezisztens baktérium észlelését követően elvégezték a szükséges fertőtlenítési munkálatokat és ellenőrző vizsgálatokat – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
A közlemény szerint az osztályon a rendszeres szűrővizsgálatoknak köszönhetően időben azonosították az ESBL- (kiterjesztett spektrumú béta-laktamázt) termelő Klebsiella pneumoniae baktériumot jelenlétét. „A fertőzések felderítése és megelőzése érdekében szükséges intézkedéseket az intézmény haladéktalanul megtette, a hatósággal együttműködve elvégezte az előírt vizsgálatokat és fertőtlenítési munkálatokat. A kiszűrt újszülöttek egyikénél sem jelentkeztek tünetek” – közölték.
Az osztályon a fertőtlenítés után levett levegő- és felületi minták eredményei valamennyi esetben negatívak lettek, így a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya kedden 12 órától feloldotta a felvételi zárlatot.
Korábban a 24.hu-n írtunk arról, hogy az intézményben három koraszülött mikrobiológiai mintájából mutattak ki multirezistens baktériumot, aminek folyományként hosszabb időre felvételi zárlatot hirdttek. A döntés indoka az volt, hogy a PIC nem tudta megfelelően, külön helyiségben és külön személyzettel elkülöníteni az újonnan érkező betegeket. Emiatt az osztály a koraszülés veszélyével érkező anyák újszülöttjeinek ellátását nem tudta tovább vállalni.
The post Elhárult a fertőzésveszély, újra fogadja a betegeket a szegedi koraszülött intenzív osztály first appeared on 24.hu.


