← Vissza a hírfolyamhozTech · Forrás: 444 · Szerző: Molnár Kristóf · 2026. 09. 23. 20:33 · 3 perc olvasás
Tineke Strik szerint a Magyarországnak járó uniós források felszabadításáról csak a reformok tényleges végrehajtása alapján szabad dönteni

Az Európai Bizottság szóvivői és az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó jogállamisági jelentéstevője is reagált a hírre, miszerint Ursula von der Leyen 4,2 milliárd eurónyi, Magyarországnak járó befagyasztott uniós forrás felszabadítását javasolja az EU Tanácsának.Ujvári Balázs, a Bizottság szóvivője azt mondta, a Bizottság pozitívan értékelte a magyar kormány által az európai uniós költségvetés és az EU pénzügyi érdekeinek védelmével összefüggésben tett intézkedéseket. A Bizottság értékelése fontos és pozitív lépés, de az eljárás még nem ért véget. Az ügy most a tagállami kormányokat tömörítő Tanács elé kerül, aminek egy hónapja lesz arra, hogy döntsön a korlátozások feloldásáról. Addig az intézkedések érvényben maradnak. Amennyiben a Tanács feloldja a korlátozásokat, a döntés napjától ismét lehetővé válik, hogy az uniós költségvetésből új pénzügyi kötelezettségvállalásokat tegyenek az érintett magyar egyetemek. Vagyis hallgatóik részt vehetnek az Erasmus+ programban, kutatóik pedig hozzáférhetnek a Horizont Európa program forrásaihoz. Maciej Berestecki bizottsági szóvivő azt mondta, mintegy 3,5 milliárd eurónyi forrás továbbra sem hozzáférhető Magyarország számára, ezeket azonban nem a feltételességi mechanizmus alapján függesztették fel. Mintegy 2,7 milliárd euró kifizetését az Európai Unió Alapjogi Chartájához kapcsolódó horizontális feljogosító feltételek nem teljesítése miatt tartják vissza. Ezek az akadémiai szabadságot, az LMBTQ-közösség védelmét - ezen belül az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt -, valamint a menedékjogot érintik. További mintegy 800 millió euró tematikus feljogosító feltételekhez kapcsolódik, egyebek között a társadalmi befogadás, a szegénység csökkentése és a romák társadalmi integrációja területén. Tineke Strik, az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó jogállamisági jelentéstevője kritizálta von der Leyen javaslatát. A holland zöldpárti képviselő azt írta, a Magyarország által elért előrelépést el kell ismerni, és fontos
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Molnár Kristóf · Dátum: 2026. 09. 23. 20:33
Eredeti cikk ↗