A MÁV várhatóan október 8-ig elvégzi a szükséges karbantartásokat a Budapest–Dombóvár–Pécs-vasútvonalon, hogy felszámolják a nyáron bevezetett sebességkorlátozásokat – jelentette be Vitézy Dávid.
A közlekedési és beruházási miniszter azt írta, hogy a nyári meleg és az elhanyagolt karbantartás miatt a pálya elhasználódott, ami rendszeres késésekhez vezetett. Emiatt jelenleg is eltérő mélységű beavatkozásokat végeznek, így az utasoknak több helyen pótlóbuszokra kell átszállniuk. A legjelentősebb munkálatok Mecsekalja-Cserkút és Bicsérd állomások között zajlanak: itt kicserélik a síneket, átépítik a vágányt, és kijavítják az alépítményt, valamint korszerűsítenek egy közúti átjárót is. A Sárbogárd és Dombóvár közötti szakaszon éjszakánként már felszámoltak sebességkorlátozásokat, tette hozzá.
Vitézy közölte, hogy ahol a hőség deformálta a síneket, ezért lassújeleket kellett kihelyezni, ott beszabályozzák a pályát, ahol pedig szükséges, pótolják a zúzott követ, így ígérete szerint a karbantartás október 8-ai befejezése után érdemben javul a majd a pálya.
A miniszter kitért arra is, hogy a pécsi vonalon komoly fejlesztésekre van szükség a jelenlegi karbantartáson túl is. Felidézte, hogy nyáron Magyar Péter miniszterelnökkel közösen mutatták be a Baross Gábor vasútfejlesztési tervet, amely tíz év alatt 3550 milliárd forintot irányoz elő a hazai kötöttpályás közlekedés fejlesztésére.
A cél, hogy a mainál kétszer sűrűbben, óránként indulhassanak InterCity vonatok Budapestről és Pécsről
– fogalmazott Vitézy Dávid. Hozzátette, hogy mivel korábban nem készültek megfelelő tervek, most először meg kell határozni a szükséges beavatkozásokat, többek között a második vágányok építésének és a sebességemelésnek a lehetséges helyszíneit.
The post Vitézy: Síncserét és javításokat végzünk, sebességkorlátozásokat számolunk fel a pécsi vonalon first appeared on 24.hu.




