XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert, a mesterséges intelligenciáról beszélgettek

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert, aki magyarországi látogatásra hívta. A miniszterelnök nyíltnak és barátinak értékelte a beszélgetést.Újságíróknak elmondta, hogy szóba kerültek a magyarországi változások, a magyar és az európai emberek előtti kihívások, legyen szó a háborúról vagy az energiaválságról. De hosszan beszélgettek a mesterséges intelligenciáról és az általa okozott kihívásokról, veszélyekről.Szó volt a magyar katolikus egyház helyzetéről, az egyház által biztosított szociális, oktatási és egyéb szolgáltatásokról, továbbá a keresztény magyar hagyományokról. A miniszterelnök közlése szerint a pápa nagyon sok mindent tudott a magyar, a közép-európai helyzetről, valamint a külhoni magyar kisebbségek helyzetéről.Kivel jött, mit vittA magyar delegáció tagja Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Velkey György, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Czeti István egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár. Az AFP videóján látható, hogy Magyar Pétert két fia kísérte el.Azt már a budapesti reptéren elárulta a miniszterelnök, hogy személyes ajándékként XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát, valamint Mindszenty József bíboros emlékiratainak 1974-ben, New Yorkban megjelent, első amerikai kiadását viszi.A magánaudienciáról a miniszterelnök a szentszéki államtitkárságra ment tovább, ahol a Vatikán külügyminisztereként ismert Paul Richard Gallagher érsekkel, valamint a Szentszéknél a magyar ügyekért is felelős Fabio Salerno atyával egyeztet.A tárgyalásokat követően Magyar Péter felkeresi a Szent Péter tér oldalában található, rászorulóknak fenntartott orvosi rendelőt - írja az MTI.Üldözött keresztények, migrációA miniszterelnök a találkozó után újságírói kérdésre azt mondta, hogy a Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja az üldözött keresztényeket segítő Hungary Helps programot. Ennek vezetésére nyílt pályázatot írtak ki, „több tucat jel
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Urfi Péter · Dátum: 2026. 09. 24. 13:46
Eredeti cikk ↗

