A honvédelmi miniszter csütörtök este a Facebook-oldalán reagált azokra a sajtóhírekre, amelyek szerinte csúsztattak a témában. Az ügy előzménye, hogy az Index szerint Ruszin-Szendi Romulusz arról beszélt egy konferencián Magyarország jelenlegi költségvetési helyzete miatt nem vesz részt az Európai Unió SAFE védelmihitel-programjában.
A tárcavezető bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az uniós forrás egy több milliárd eurós kölcsön, amelyet vissza kell fizetni, ezért olyan fejlesztéseket kell belőle finanszírozni, amelyek nem terhelik meg túlzottan az államháztartást.
A politikus egyértelműsítette: a mai konferencián nem hangzott el olyan kijelentés, hogy Magyarország ne élne ezzel a lehetőséggel.
Ruszin-Szendi az előző vezetés beszerzési gyakorlatára is utalt, amikor kiemelte:
Azok a projektek szóba sem jöhetnek, amelyek 99%-a váratlan fordulatként ugyanazon cégeknél landoltak volna.
Hozzátette: maradjanak a tényeknél, még akkor is, ha „lehet, hogy van olyan NER-es cég, amelyik már számolt a haszonnal, de most hoppon marad”.
A tárcavezető posztjának végén jelezte, hogy helyreigazítást fognak kérni az általa elmondottakat „csúsztatva leíró, a valóságot elferdítő sajtóorgánumoktól”.
Nagy volt a mozgolódás a minisztériumban a nyáron
A miniszter az elmúlt hónapokban több alkalommal is bírálta az Orbán-kormány alatti honvédelmi vezetést. Korábban azt vetette elődje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezetésének szemére, hogy a ciprusi uniós csúcson túlzó, luxusigényekkel álltak elő, például levendulába áztatott törölközőt kértek.
Ruszin-Szendi a személyi állományt is átalakította: június végén javaslatára mentette fel Sulyok Tamás államfő Deme László József dandártábornokot, aki az előző vezetés alatt a beszerzésekért és az innovációért felelt.
A miniszter a nyár folyamán arról is posztolt, hogy a májusi választás óta egyértelműen érzékelhető a változás a szövetségesek hozzáállásában, és Magyarországot a nemzetközi fórumokon újra megbecsült partnerként kezelik.
Ugyanakkor tragikus is események is történtek: az elmúlt napokban két honvéd is életét vesztette.
The post A kormány mérlegeli az uniós védelmi hitel felvételét first appeared on 24.hu.




