„Az Eb után sokáig szinte mindennap visszanéztem az úszásomat, ami az edzésekben is segít, hiszen még jobb akarok lenni” – mondta a szövetség videójában a 16 éves győri versenyző, aki megjegyezte: nagyon fontos, hogy ne szálljon el, hiszen, ha valaki a száz százalék helyett csak kilencvenötöt nyújt, az nem elég a sikerhez.
Mintha egy laborpatkány lennék, mindent nyomon követnek
– nyilatkozta, utalva arra, hogy külföldi magaslati edzőtábor helyett Sukorón modellezik a hegyvidéki körülményeket.
„Azért nem mentünk Livignóba, mert szeretnénk látni, az ember responzív a magaslatra vagy sem. És, ha lenne bármi baj a magaslattal, akkor vissza lehessen vezetni szakmai úton, hogy mi lehet a probléma.
Van egy szoba, amelyben tehát nem a nyomást változtatják, hanem az oxigénszintet limitálják. Ebben el kell tölteni minimum 16 órát egy nap. Ezen vagyok, eddig jól sikerült. Muszáj megcsinálnom, mert jobb akarok lenni, és ez egy mód rá
– mondta, hozzátéve, hogy a „train low, sleep high” módszerrel próbálják ötvözni a tengerszinti edzések és a magaslati pihenés előnyeit.
Pápai Olivér október közepén a rövid pályás világkupa harmadik állomásán, Kazahsztánban ugrik medencébe, azt követően pedig a dakari ifjúsági olimpián indul.
The post „Mintha egy laborpatkány lennék” – az Eb-ezüstérmes úszó, Pápai Olivér napi 16 órát tölt magaslati szobában first appeared on 24.hu.



