A New York-i rendőrség (NYPD) letartóztatta Susan Sarandont egy Benjámín Netanjáhú elleni tüntetésen a Metro beszámolója szerint. Az Oscar-díjas színésznőt több palesztinpárti tüntetővel együtt bilincsben vezették el a helyszínről.
A demonstrációt az izraeli miniszterelnök ENSZ-ben való csütörtöki felszólalása kapcsán rendezte a Jewish Voice for Peace (lefordítva: zsidó hangok a békéért) nevű anti-cionista szervezet. Az említett felszólalás egyébként botrányba fulladt, miután Netanjáhú pódiumhoz lépésekor több tucat delegált kivonult a teremből, ahol ennek köszönhetően az ülések nagy része üresen maradt az izraeli miniszterelnök beszéde alatt.
Nem követték a hatóságok utasításait
Sarandon egy „Fund People Not Bombs” („emberekre költs, ne bombákra”) feliratú pólóban volt jelen a tüntetésen, amelynek az NYPD azért vetett véget, mert elmondásuk szerint azt nem jelentették be előre a hatóságoknak, és az összegyűlt tömeg a forgalmat is akadályozta.
Előre figyelmeztettük őket, hogy távozzanak a helyszínről, mégis tovább akadályozták a forgalmat. Több személyt is őrizetbe vettünk, akik nem követték az utasításainkat
– nyilatkozták a hatóságok a demonstráció erővel való feloszlatása kapcsán.
E személyek közé tartozott Sarandon is.

A színésznő már korábban is állást foglalt az ügyben
Ahogy arról a 24.hu is beszámolt, Sarandon már korábban is kifejezte, hogy úgy érzi, hátrányba került Hollywoodban a nyíltan palesztinpárti nézetei miatt.
Korábban azt állította, hogy az ügynökségétől is azért rúgták ki, mert felszólalt a gázai tűzszünet mellett. Szeptember elején pedig úgy nyilatkozott, hogy Hollywoodban egyértelmű kirekesztés éri azokat a színészeket, akik felszólalnak Izrael ellen, amit a saját példájával érzékeltetett:
Nem olyan rég ismét előfordult, hogy azért vettek el tőlem filmeket, mert bizonyos ügynökségek továbbra is azt mondják az embereknek, hogy ne dolgozzanak velem.
The post Bilincsben vitték el Susan Sarandont egy Netanjáhú elleni tüntetésről first appeared on 24.hu.




