← Vissza a hírfolyamhozGazdaság · Forrás: 444 · Szerző: Mohos Máté · 2026. 09. 25. 15:25 · 2 perc olvasás
Nagy Feró fél: „Én most sem a jelenlegi rendszer ellen vagyok, de ha úgy érzik, akkor majd biztosan megbüntetnek”

„Igen, félek! Ez a harmadik eset az életemben, hogy ilyen helyzetben vagyok. A Kádár-rendszerben egy-egy viccem vagy lázadónak ítélt megnyilvánulásom miatt többször is jöttek értem a rendőrök, állandó megfigyelés alatt álltam. Pedig én most sem a jelenlegi rendszer ellen vagyok, de ha úgy érzik, akkor majd biztosan megbüntetnek. Nekem már lefőtt a kávé. Tudomásul vettem.”– ezt mondta Nagy Feró a Story Magazinnak adott interjújában az NKA-s támogatások ügyében zajló nyomozásról, amelynek során Fásy Ádám feleségét például már letartóztatták.Feró azt állította: nem kapott pénzt az előző kormánytól a fellépéseiért, számára új információ volt, hogy egyesek ilyen nagy támogatásokhoz jutottak. Hozzátette: „Nekem az is rosszul esett, amikor az akkori ellenzéki sajtó azt írta, hogy én másfél millió forintért léptem fel az egyik DPK-rendezvényen. Ez hülyeség! Még csak felkérést sem kaptam, nemhogy pénzt.”Az interjúban még arról is beszélt, hogy:Már a kezdetektől fogva sem bízott Leslie Mándokiban, akit a Terror Háza előtti tüntetésen is savazott.Kit tart hitelesnek a Fidesz-közeli celebek közül? „Tóth Gabika. Őt szeretem, a többieket nem igazán értem, hogy kerültek oda.”Nem tervezi a visszavonulást, ám a jövőben kevesebb fellépést fog vállalni.
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Mohos Máté · Dátum: 2026. 09. 25. 15:25
Eredeti cikk ↗