← Vissza a hírfolyamhozKultúra · Forrás: 444 · Szerző: Mohos Máté · 2026. 09. 25. 16:34 · 3 perc olvasás
Posztumusz verseskötete jelenik meg Nádas Péternek

„Amikor egy évvel ezelőtt megbeszéltem Nádas Péterrel, hogy kiadjuk a verseskötetét, hosszú sor szemtelenséget képzeltem el rögtön, amivel majd köszönteni fogom a megjelenéskor a friss első kötetes, pályakezdő költőt. Ezek helyett most csak a csönd van, érkezik viszont ez a páratlanul szép, fontos könyv, tele vérbeli Nádas-szövegekkel, újakkal, régiekkel, versekkel (költeményekkel, ahogy ő nevezte őket) fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”– így konferálta fel a Facebookon Simon Márton költő, az Okapi Press alapító-tulajdonosa minden idők első és utolsó Nádas Péter-verseskötetét, amely a Középre zárva címet kapta.Az augusztus végén elhunyt szerzőt a prózájáról ismerték, ismerik. Korábban már publikált egy-egy verset különböző folyóiratokban, azonban ezek külön kötetben még nem jelentek meg. Simon a Telexnek azt mondta a kötet megszületéséről: „[Nádas] születésnapja után váltottunk néhány levelet tavaly október végén, ott vetettem fel neki, hogy ha megfordulna a fejében egy verseskötet kiadása az ide vágó szövegeiből, mi az Okapi Pressnél boldogan megjelentetjük. Ehhez hozzátartozik, hogy nem sokkal előtte otthagyta a Jelenkort, amihez pedig legendásan ragaszkodott évtizedeken keresztül, a felvetésem tehát nem nélkülözött minden aktualitást.”Hozzátette: „Persze tény, hogy ha egy ilyen zsebkiadó, mint a miénk, felajánlja a »megjelenést« egy nyolcvanas éveiben járó, szó szerint világhírű, korszakos jelentőségű szerzőnek, az joggal érthető szimpla szemtelenségként is, de a helyzet nyilvánvaló iróniája mellett én ezt a felvetést teljesen komolyan gondoltam. Ismerve ennek az anyagnak egy jelentős szeletét, egy kimondottan erős, fontos új Nádas-kötet lehetőségét lehetett sejteni. Azon azért még én is meglepődtem, hogy azonnal azt a választ kaptam tőle, rendben, csináljuk meg a verseskötetét az Okapi Press-szel”.Nádas nyár elején dolgozni kezdett az összeállításon, a kiadóvezető pedig július 2-án kapta meg a kéziratot, amelynek a szerző kérésére Orosz A
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Mohos Máté · Dátum: 2026. 09. 25. 16:34
Eredeti cikk ↗