Mindannyian hozhatunk döntéseket a természet megóvása, az éghajlatváltozás lassítása, a bolygó védelme érdekében
– olvasható az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok programjában, amely rövid kivonatban konkrét ajánlásokkal buzdít cselekvésre „egy egészséges bolygóért”. A programpontok túl sok újdonságot nem tartalmaznak, és nem is a hardcore környezetvédőknek szólnak, de összeszedett és tömör formában mégis hatásosak. A műfajból adódóan itt nem elemzik a helyzetet, és nem dörgölik az orrunk – az emberiség orra – alá, hogy a megoldandó problémák nagy részét mi magunk okoztuk, akinek füle van rá, hallhatta már éppen elégszer.
Az alacsony széndioxid-kibocsátású életmódra tett javaslatokon tűnődve érdekes lehet kinyitni a családi fotóalbumot/a Fortepan oldalát is. Elmerenghetünk rajta, hogy a mai gondjaink jó részével évtizedekkel ezelőtt még nem kellett foglalkozni, illetve az ENSZ-ajánlásokban a déd- és nagyszüleink mindennapos tevékenységei is visszaköszönnek a gyaloglástól az újrahasznosításon át a dolgok megjavításáig. Úgy tűnik, akad közöttük olyan, amit ma érdemes bemutatni, elmagyarázni vagy szexivé tenni a fiatalabb korosztályoknak.
Repülővel persze nem járhattak gyakran az elődeink, és hetekig tartó hőkupoláról sem hallhattak (bár a légkondit minden bizonnyal ők is bekapcsolták volna a maguk júliusaiban, ha rendelkezésükre áll akkoriban), de nekünk olyan problémák is a fejünkre nőttek, amelyeket a generációkkal előttünk éltek nem is igen értenének. Az autóval boltba járástól a világ másik végén eltöltött párnapos üdüléseken és a nyakló nélküli fogyasztáson át a szárítógépezésig sok mindent el kellene nekik magyarázni.
A napokban zajlik az ENSZ Közgyűlés 81. ülésszakának magas szintű általános vitája New Yorkban. A megbeszélések homlokterében a globális klímaakció, a fenyegető tengerszint-emelkedés állnak. A magyar államfő épp cikkünk megjelenése előtt kapott szót a közgyűlésen. Mi viszont emeljünk ki pár gondolatot az említett ENSZ-ajánlásokból.
Takarékoskodjunk a – lehetőleg korszerű – energiával az otthonunkban
Használjunk kevesebb energiát fűtésre és hűtésre, váltsunk LED-es világításra és takarékos készülékekre, mossunk hideg vízben, a ruhákat szárítógép használata helyett teregessük ki. Otthonunk energiahatékonyságán javíthatunk jobb szigeteléssel, és a régi kazán elektromos hőszivattyús rendszerre cserélésével. Fontoljuk meg napelemek felszerelését is.
A teregetés ősi és magától értetődő eljárás, ma mégis évi többmillió szárítógép talál gazdára világszerte. Annak ellenére rendületlen a népszerűségük, hogy igen magas az energiaigényük, és hogy a ruhákat sem kímélik. Bár a teregetés is végzetes lehet, Agatha Christie Egy marék rozs című krimijében egy régi angol mondóka sorait idézve csap le a gyilkos. „Kiscseléd a kertben terít lepedőt, arra száll egy kisrigó, s orron csípi őt.”





Gyalog, biciklivel vagy tömegközlekedéssel, és – ha lehet – elektromos járművel
A dízel- vagy benzines autók használata helyett gyalogoljunk vagy kerékpározzunk – ettől még egészségesebbek is lehetünk. Távolabbi úti célokat vonattal, busszal érjünk el, és telekocsizzunk. Ha autóvásárlást tervezünk, gondoljunk az elektromos/hibrid járművekre, bár az akkumulátoruk előállítása gyakran magas környezeti és társadalmi költségekkel jár.
Ha belegondolunk, és keresgélünk kicsit a Fortepanon, rájövünk, hogy a kérdések egy részét már korábban megoldottuk. Postai munkákra tervezett elektromos autó, elektromos autóbusz, a Csepel Autógyár és külföldi fejlesztésű személyautó prototípusok, és persze trolik jelennek meg évtizedekkel ezelőtti képeken. Ez utóbbiról, amikor bevezették a fővárosban, egy lelkes tudósító többek között azt írta: „Az utazás sokkal kellemesebb a trollibuszon, mint az autóbuszon, mert a kocsikon nincs benzin- és olajbűz.”



Gondoljuk át az utazásainkat
A kevesebb repülőút vagy a hosszú utazások kihagyása az egyik leggyorsabb módja a környezeti terhelés csökkentésének. Találkozhatunk másokkal például virtuálisan is.
Az első, ma is működő magyarországi repülőtér ünnepélyes átadásáról a Fortepan is őriz képeket: 1937. június 20. láthatólag mozgalmas nap volt Budaörsön. De lelkes arcokat látni a Ferihegyi (ma Liszt Ferenc) repülőtér 1950-es átadásán is. Aligha gondolhatták a résztvevők, hogy a bolygóért aggódók egyszer a repülés mellőzésére buzdítják majd az embereket.




Reduce, reuse, repair and recycle
Az elektronikai cikkek, ruhák, műanyagok előállítása széndioxid-kibocsátással jár, a nyersanyagok kitermelésétől kezdve a gyártáson át a termékek boltokba szállításáig. Vásároljunk kevesebb dolgot, amiből lehetséges, vegyünk használtat, és, amit csak tudunk, javíttassunk meg.
A használt cikkek új megnevezése pre-loved, vagyis olyasmi, amit korábban valaki már megbecsült. A hagyományos szerelők vagy ruhajavítók mellett az utóbbi évek újdonságai az olyan műhelyek, ahol (legalábbis részben és jellemzően szakemberek segítségével) magunk végezhetjük a javításokat – miközben tanulunk, spórolunk és barátkozhatunk is. Az interneten a „közösségi szerelde”, a „kollektív műhely”, a „kézműves és barkácsműhely” kifejezések beírása vezet eredményre, a kiválasztott helyen azután újjávarázsolhatjuk a kerékpárunkat vagy a bútorunkat.



Együnk több zöldséget és kevesebb ételt dobjunk ki
A vegetáriánus étrendre való áttérés jelentősen csökkentheti a környezeti terhelést. A növényi alapú élelmiszerek előállítása általában kevesebb üvegházhatású gázkibocsátással jár, és kevesebb energiát, földterületet és vizet igényel. (…) Csak annyit vásároljunk, amennyire szükségünk van, használjuk fel, amit megvettünk, és a maradékot komposztáljuk. A kidobott, rothadó étel ráadásul ugyancsak gázt termel.
Az ételpazarlás nyilvánvaló terepe a múltban a közétkeztetés volt. Folyamatosan kritizálták nagyjából minden ágát, az óvodaitól az idősek napközi otthonát ellátóig. Annak ellenére sokáig nem változott semmi, hogy akadtak követendő példák és egyértelmű üzenetek is, például, hogy „főzelékes napokon többszörösére növekszik a konyhai moslék.”





Őshonos növényfajok
A növények és az állatok egymástól függenek. A legtöbb rovar nem él a nem őshonos növényekkel, így a madarak és más fajok is elveszíthetik a táplálékforrásukat, a biodiverzitás károsodik. A kertünkbe tehát az őshonos fajokat érdemes ültetni, és kerülni a vegyszereket.
Biokertészetről úgy az 1980-as évektől írtak a lapok, és eleinte inkább fenntartásokkal, mint egy „új hullámról”, ami hatékonyságában meg sem közelítheti a „komplex védekezéssel” biztosított termelést. De 1984-ben már beszélgetést szerveztek a BMK-ban Kertészkedés mérgek nélkül címmel Bálint György mezőgazdásszal, akit azután Bálint gazda néven az Ablak című tévéműsor jóvoltából az egész ország megismert.


Tartsuk rendben a környezetünket
Emberek, állatok és növények egyaránt szenvednek a nem megfelelően kidobott szemét okozta talaj- és vízszennyezésektől. Ha ki kell dobnunk valamit, azt megfelelően ártalmatlanítsuk, és oktassunk erre másokat is. Részt vehetünk parkok, folyók, vízpartok takarításában.
Hulladékhasznosításról korábban is gondoskodtak a vállalatok, de összefogott, állami rendszer 1950-től épült ki, mondván: „biztosítani kell az ipari melléktermékek és hulladékok minél kiterjedtebb és gazdaságosabb feldolgozását, a legnemesebb végtermékekig.”
A MÉH (Melléktermék- és Hulladékhasznosító Vállalat) átvevő telepein országosan idővel sok ezer embert foglalkoztattak. A Fortepan és a lomtalanítás kapcsolatáról itt írtunk.




Ügyeljünk rá, hogy mibe fektetjük a pénzünket és hallassuk a hangunkat
Megtakarításainkat is fenntartható módon működő vállalkozásokba fektessük be, és olyan márkákat, pénzintézeteket válasszunk, amelyekről tudjuk, hogy felelősségteljesen használják az erőforrásokat, és elkötelezettek a gázkibocsátás és a hulladék csökkentése iránt. Változást elérni pedig a leggyorsabban és leghatékonyabban úgy lehet, ha (a problémákról, a megoldási lehetőségekről, az újdonságokról, amiket megtudtunk) beszélünk otthon, a szomszédainkkal, a kollégáinkkal, a barátainkkal.


Az éghajlatváltozás elleni fellépés mindannyiunk feladata. És mindannyiunkat érint. Senki sem tudja egyedül megcsinálni – de együtt meg tudjuk csinálni.
Ez előbb-utóbb majd kiderül, de addig is szívleljük meg egy másik klasszikus, a saját bolygóján élő kis herceg szavait: „Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.”
A szövegben idézett cikkeket az Arcanum Újságok segítségével szemléztük, A kis herceget Rónay György, az angol mondókát Tótfalusi István fordításában idéztük.
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/ensz-klimaakcio
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!
The post Dédszüleink még nem is tudták, hogy igazi klímaharcosok first appeared on 24.hu.



