Sajátos országjárásba kezdett Orbán Viktor

Nemrég indította újra országjárását a miniszterelnök, Magyar Péter, akiről a volt kormányfő, Orbán Viktor is példát vett: ő is elkezdte járni az országot. A Magyar Nemzet erre vonatkozó információit Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója is megerősítette. Orbán Viktor minden megyében a megyei választmány tagjaival találkozik, jellemzően egy megyei választmányi ülés keretében, árulta el Havasi. Tájékoztatása szerint a találkozók témája jóval szélesebb annál, mint hogy pusztán a párt szervezeti működésével kapcsolatos technikai kérdéseket vitassák meg. A beszélgetések középpontjában a politikai helyzet, a közösség összetartása, valamint Magyarország és a Fidesz jövője áll.A kommunikációs igazgató szerint ezek elsősorban kérdezz-felelek jellegű beszélgetések, amelyek során a megyei választmányok tagjai közvetlenül tehetik fel kérdéseiket a pártelnöknek.Az országjárásból eddig két megye érintett, így a tervek szerint az elkövetkezendő időszakban további 17 megyei választmánnyal találkozik még Orbán Viktor. A látogatásoknak nincs előre meghatározott végdátuma, az ütemezés attól is függ, hogy az egyes megyei választmányok mikor tartanak ülést, illetve miként illeszthető össze az időpont a Fidesz elnökének programjával. A találkozókon ugyan Lázár János is részt vett eddig, de nincs szó közös országjárásról, ahogy Havasi szerint ezek az egyeztetések nem kapcsolódnak Lázár nyári felméréséhez sem, amely során a párt szervezeti, infrastrukturális és személyi állapotát kellett felmérnie.
Ez a forrás kivonatot biztosít. A teljes írás az eredeti kiadó oldalán olvasható.
Forrás: 444 · Szerző: Székely Sarolta · Dátum: 2026. 09. 27. 07:53
Eredeti cikk ↗
